Menczer Tamás: Ukrajnának nem katonai, hanem diplomáciai segítségre van szüksége

Ukrajnának nem katonai, hanem diplomáciai segítségre van szüksége - summázta az MTI a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának kedden a Facebook-oldalán közzétett videóját.

Menczer Tamás a bejegyzése mellett megosztott egy videót, amelyben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy katonai segítséget kell nyújtani Ukrajnának.

Ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy Ukrajna az első védelmi vonalunk, akkor fokoznunk kell a katonai segítségnyújtást Ukrajnának

- mondta a bizottság elnöke. A kommunikációs igazgató a videó mellé azt írta:

Nem! Von der Leyen asszony téved vagy hazudik, Ukrajna nem az első védelmi vonalunk, semmi közünk ehhez a háborúhoz


Hozzátette, hogy Ukrajna nem a mi háborúnkat vívja, pláne nem bennünket véd, s nem további katonai segítségre van szükség, hanem diplomáciai segítségre, vagyis tárgyalni kell az oroszokkal, ahogy Trump (amerikai elnök) tette.

Trump megtette az első lépést, ideje lenne, hogy Brüsszel is végre a jó irányba lépjen. Azonnali EU-Oroszország csúcstalálkozóra van szükség, ez vezethet a tűzszünethez és a békéhez. Ennek a háborúnak a csatatéren nincs megoldása, csak a tárgyalóasztalnál, ezért mi, mindig a béke oldalán álltunk, és minden támadás, nyomásgyakorlás ellenére ott is maradunk

- fogalmazott Menczer Tamás.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

2025. szeptember 30. 11:26
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló határozati javaslat ke...
A mellébeszélő, tétlen sofőr 40 millió forintos bírságra is számíthat.
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta a kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott. A kegyetlen...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 30., kedd reggel
„Minél több helyről, minél több forrásból és minél több útvonalon kell energiát vásárolni.”