10 éves vallotta be, hogy 2 évvel ezelőtt gyilkolt

Hidegvérrel végezte ki áldozatát.

Egy texasi fiú bevallotta, hogy két évvel ezelőtt álmában lőtt fejbe egy férfit, a 10 évest jelenleg terrorista fenyegetéssel vádolják – számolt be az elképesztő esetről pénteken a Cirme Online.

A fiatalkorút egy másik diák megölésével kapcsolatos fenyegetés miatt hallgatták ki, amikor hihetetlen vallomást tett. A gyerek részletesen leírta, hogyan ölte meg a 32 éves Brandon O’Quinn Raspberryt.

A tini elmondta, hogy az incidens idején éppen nagyapjánál volt látogatóban, abban a lakókocsiparkban, ahol az áldozat élt. A fiú nem ismerte a férfit, de már a nap folyamán megfigyelte őt. Egy kis idő elteltével kivett egy pisztolyt papája teherutójának kesztyűtartójából, majd odament Rasberry lakókocsijához és fejbe lőtte a őt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A rendőröknek sikerült azonosítaniuk a fegyvert, amivel alá tudták támasztani a fiú történetét.

A 10 évest először egy pszichiátriai kórházba szállították, de azóta a fiatalkorúak börtönébe került, mivel terrorista fenyegetéssel vádolják. A gyilkosság ügyében azonban nem várható semmilyen előrelépés, mivel a texasi törvények értelmében egy gyermek nem felelős a 10 éves kora előtt elkövetett bűncselekményekért.

2024. április 20. 14:00
Hívatlan vendég toppant be Szegedre, már a rendőrség is üldözi
Lencsevégre kapták a szökevényt.
Kiugrott egy helikopterből Sáfrány Emese, több száz métert zuhant - Fotó
Esés közben kapták lencsevégre az anyukát.
Szívszorító bejegyzésben búcsúzik az iskola, ahová a verőcei hajóbaleset áldozatai jártak
Boglárka és Márton is az iskola 13. osztályába jártak, a 19 éves fiú ráadásul éppen néhány héttel ezelőtt kapta meg ...
Drámai felvétel a verőcei hajótragédiáról, sokkoló a mentés pillanata
A videót a katasztrófavédelem munkatársai tették közzé.
Turbulenciába került egy repülő, egy utas meghalt, többen megsérültek
A járat hétfő délután kényszerleszállást hajtott végre a bangkoki repülőtéren.
Csatornában találtak rá egy elkóborolt hároméves holttestére
Hatalmas erőkkel keresték.
Tények röviden, 2024. május 21., kedd
Tények röviden adás
Északkelet felé halad a zivatarrendszer
időjárás-jelentés, 2024. május 21., kedd
Asztallábbal püföltek egy újpesti portást, végül a támadónak kellett menekülnie - Videó
Gyorsan fordult a kocka.
Tények Plusz adás, 2024. május 21., kedd
ÉLETBEN VANNAK? - Egyre kisebb az esélye, hogy túlélőket találnak, az egyik áldozat kezét közvetlenül a verőcei hajó...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.