festmény

Milliókat fizetett, hogy láthassa Mona Lisát

A tehetős érdeklődő arra vágyott, hogy védőüveg nélkül pillanthassa meg a világ leghíresebb festményét.

Egy lelkes művészetrajongónak 80 ezer eurót (28,4 millió forint) ért meg, hogy a védőüveg "torzító" hatása nélkül láthathassa Leonardo da Vinci Mona Lisa című képét a párizsi Louvre-ban.

A kivételes lehetőséget egy árverésen licitálva lehetett elnyerni, amelyen a Louvre pedagógiai programjainak támogatására gyűjtöttek pénzt az interneten. A Christie's és a Drouot aukciósház által lebonyolított kéthetes aukció összesen 2,365 millió euró (840 millió forint) bevételt hozott.

A Mona Lisával való "személyes találkozás" a vártnál sokkal többért kelt el, előzetesen 10 és 30 ezer euró körüli leütési árral számoltak a szervezők. A legtöbbet licitáló a védővitrin nélkül nézheti meg a festményt, az éves szakmai szemle alkalmával, amelyen általában nem vehet részt kívülálló.

A legtöbb pénzt mindazonáltal Pierre Soulages kortárs francia festő egyik képe hozta. Az 1962-ből származó festmény 1,4 millió euróért kelt el. A Vacheron Constantin svájci manufaktúra egy különleges órájáért 280 ezer eurót fizettek.

Az árverés bevételéből a Louvre oktatási projektjeit finanszírozzák, valamint egy 1150 négyzetméteres művészeti stúdió létrehozását, amelyet szintén oktatási célokra szánnak.

MTI

2020. december 17. 11:41
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője kemény kritikával illette az Eur...
Az Otthon start program indulása óta megnőtt az érdeklődés az építkezés iránt. Lakásfejlesztők, vállalkozók és építé...
A Bokros-csomagot szeretné vissza Tisza-adó formájában a Tisza Párt új alelnöke, Forsthoffer Ágnes, és olyan szakért...
A brüsszeli lap szerint az EU vezetői a történelem során még soha nem adták meg magukat annyira az Egyesült Államok ...