George Clooneyt választotta Ben Affleck

Az Oscar díjas páros újra együtt forgatna. George Clooney fogja rendezni a J.R. Moehringer memoárjából, a The Tender Bar című könyvből készülő adaptációt, amelynek főszerepéről jelenleg Ben Affleckkel folynak tárgyalások.

Fotó: FB/Ben Affleck

A Deadline című filmes portál értesülései szerint az Amazon Studios számára készülő film forgatókönyvét William Monahan írta. A film producerei között van Clooney is a Grant Heslovval közös Smokehouse Pictures produkciós cégével.


Affleck és Clooney 2013-ban Oscar-díjat nyertek Az Argo-akció című filmért. A két hollywoodi sztár évek óta próbál újabb közös munkát összehozni, így amikor Clooney elvállalta a The Tender Bar feldolgozását, Affleck a lehetséges főszereplők listájának elején szerepelt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy maga Clooney is feltűnik-e a produkcióban, ám ahogy az összes általa rendezett film esetében, ez a lehetőség ezúttal is fennáll.

J.R. Moehringer könyvében Long Island-i gyermekkorát idézi fel, ahogy apafigurák után kutat nagybátyja bárjában.

Afflecket legutóbb a The Way Back című drámában láthatta a közönség. A színész nemrég fejezte be a Deep Water című thriller és a The Last Duel című film forgatását.

MTI

2020. december 10. 09:58
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...