
Arra se emlékezett, hogy lopott az esztergomi kórházból

Pihenőnapját töltő rendőr vette észre a teraszáról kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Selyeben, hogy a szomszéd utcában egy ház erősen füstöl - számolt be róla a police.hu pénteki közleményükben.
A járőrvezető azonnal oda sietett, ahol kiderült, hogy a ház egy 77 éves, egyedül élő, mozgásában korlátozott nőé. Látta, hogy a lakóháztól mintegy három méterre található melléképület már nagy lánggal ég.
A rendőr azonnal bement a házba, szólt a lakónak a tűzről, majd segített neki felöltözni és biztonságosan elhagyni az épületet. Ezután gondoskodott a ház és a melléképület áramtalanításáról, majd értesítette a hatóságokat.
Mivel a kocsibejáró kapukulcsa nem volt meg, a szomszéd segítségével levágták a lakatot, hogy a tűzoltók be tudjanak jutni.
Az egyenruhás megkérdezte, hogy a melléképületben van-e robbanásveszélyes tárgy, ekkor derült ki, hogy ott egy teli PB-gázpalack található. A járőr bement és kihozta a palackot, majd az utcán, biztonságos távolságban elhelyezte.
A tűzoltók rövid időn belül megérkeztek, és a nyitott kapun keresztül akadálytalanul meg tudták kezdeni az oltást, így a tűz nem terjedt át a házra.

A járőr közben visszament az idős asszonyhoz, hogy megkérdezze, hogy érzi magát. Elmondta, hogy jól van, ezért mentőre nem volt szükség.
Az oltási munkálatok befejezését követően a rendőr gondoskodott a leégett melléképület lezárásáról, majd visszakísérte az asszonyt otthonába.
A helyszínen végig jelen lévő polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat a következő napokban segíteni fog a leégett épület helyreállításában.
Nyitókép: police.hu

Arra se emlékezett, hogy lopott az esztergomi kórházból

Katonai konvojok lepték el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét - Fotók

Elmenekült a baleset után a vétkes sofőr Budapesten

Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét

Óriási robbanás Pannonhalmán, videón a felismerhetetlen ház romjai

Gyalog „hajtottak be” egy körforgalomban Tapolcán, videón a különleges manőver

Macsétával támadt a feleségére egy szabolcsi férfi

Életveszélyes, amit 3 gyerek csinált a Bodrogon - Fotók

Vérző férfit találtak egy járdán Gyöngyösön, mentő sietett a helyszínre

Mozdulatlan áldozatot találtak Ároktőnél, autó üthette el - Fotó

Rendkívüli készültség a kiskunhalasi postánál – videóval

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén