
Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre
Videón a brutális karambol pillanata, amikor egy száguldó BMW letarolta a Jóban Rosszban sorozat színészének, Sallai Nórának autóját péntek este Alsónémediben. Nóra ötéves kisfiával nagyszülőknél volt látogatóban, hazafelé mentek, amikor a baleset történt. Egy civil már a helyszínen a mentős diszpécser telefonos segítségével újraélesztette a gyereket.
Ott az emberek között volt, aki megpróbálta újraéleszteni és fenntartani azt az állapotot. Az édesanya nem vesztette el az eszméletét viszont nagyon-nagyon nagy fájdalmai voltak
– mondta a Tényeknek egy szemtanú.
Sallai Nóra és gyereke még mindig válságos állapotban van. Úgy tudjuk a színésznőnek olyan súlyosak a sérülései, hogy vérre van szüksége.
Csonka András és Józan László színészek is a Facebookon kértek segítséget, azt Kérték, hogy aki teheti, vegyen részt irányított véradásban, és segítsen Nórának.
Kárpáti Rebeka, aki szintén játszott a sorozatban, ő is a véradás fontosságára hívta fel a figyelmet a keddi Mokkában.
Ezért jöttünk be most Adrival, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy a következő egy-két napban minél többen menjenek el mert életmentő lehet most ez a cselekvés
– hangsúlyozta.
Információink szerint a színésznő kisfia is válságos állapotban van.
Irányított véradáshoz: Kéméndi Sallai Nóra TAJ-szám: 086 162 010

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra

Tragédia az 51-es úton: egy ember szörnyethalt – fotóval

Mentőhelikopter landolt egy ceglédi iskola udvarán, pillanatok alatt történt a tragédia

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Dermesztő videón, ahogy elütnek egy robogóst Székesfehérváron

Népszerű ropogtatnivalót hívtak vissza a boltok, ne egyen belőle

Panelgyilkosság Győrben: Holtan találtak egy nőt az egyik társasház előtt

Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat

Jön az év első zivatara

Úszni próbált egy Tesla Püspökladányban - Fotóval