
Mozgó vonat alá zuhant egy 40 év körüli férfi a balatonszárszói állomáson
Az MTI közleménye szerint a vádhatóság szexuális erőszak, valamint bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett miatt indítványozta a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei férfi letartóztatását.
Az intézményben dolgozó férfi 2023 februárja és május 23. között az ott gondozásban lévő idősek közül egy 77 éves nőt, illetve egy másik - még nem azonosított - ápoltat, akik betegség miatt védekezésre képtelen állapotban voltak, rendszeresen, az éjszakai műszakban részben erőszakkal, fenyegetéssel szexuális cselekmények tűrésére, illetve annak végzésére kényszerített - közölte a főügyészség.
A férfi ugyanebben az időszakban a gondozottakat - a szexuális cselekménytől függetlenül is - többször bántalmazta, kézzel ütötte - írta főügyészség. A bíróság csütörtöki döntésével szemben a gyanúsított és védője is fellebbezett.

A kép illusztráció: Shutterstock

Mozgó vonat alá zuhant egy 40 év körüli férfi a balatonszárszói állomáson

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn az ország nagy részén

Helyszíni fotókon a mátrai szerencsétlenség, egy fiatal az áldozat

Tragédia Vác közelében, egy motoros szörnyethalt

Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Iskolából hazafelé mentett életet egy 17 éves fiú

Újabb hírek érkeztek a tiszaújvárosi robbanás sérültjeiről

Nemzetközi bűnbandát számolt fel a NAV

Veszprémbe költözött Samu

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál