2026. február 23. hétfő, Alfréd
8°C Budapest

A legmagasabb készültséget rendelték el Északkelet-Magyarországon, a nap 24 órájában figyelőszolgálat teljesít

A Sajó és a Tarna teljes magyarországi szakaszán a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, kitelepítésre azonban sehol sincs szükség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője csütörtökön, az MTI megkeresésére.
Tenyek.hu
2023. január 19., csütörtök 12:07
Vágólapra másolva!

Siklós Gabriella elmondta: országszerte jelenleg 510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Ebből valamivel több mint 200 kilométeren rendelték el eddig a legmagasabb szintet jelentő, harmadfokú készültséget. Jelezte: a Sajó és Tarna teljes magyarországi szakaszán harmadfokban védekeznek. Ez 24 órás, megerősített figyelőszolgálatot jelent, ugyanakkor lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A levonuló árhullám csütörtök reggelre mindkét folyón tetőzött, ám a vízgyűjtőkön lehullott, illetve érkező csapadék miatt még várható újabb vízszintemelkedés. Ennek mértéke azonban nagyban függ attól, hogy hó, vagy eső formájában érkezik-e az utánpótlás - tette hozzá a szóvivő.

null
null
null


A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk