Egy kiskorú fiút szorítottak az ajtóhoz, majd megfenyegették és kirabolták hárman egy fővárosi buszon még 2023-ban. A fiú megijedt és odaadta a pénzt. A támadók viszont még ezután sem álltak le, követelőztek. A bíróság most ítéletet hirdetett, az elsőrendű vádlott 7 év 10 hónap, társai 7 év fegyházbüntetést kaptak. Az ítéletek nem jogerősek, a vádlottak fellebbeztek.
Driftelni akart, útpadkának csapódott
Driftelni akart, de nagy erővel az útpadkának csapódott egy sofőr Budapest belvárosában. Az autós a Széchenyi István téren akarta bemutatni a veszélyes manővert, de nem tudta irányítani az autóját. Egy szakértő szerint az út szélén álló gyalogosok életével játszott, sőt egy kanyarodó buszt is veszélybe sodort, nem sokon múlt a tragédia.
A fél városon át menekült az ámokfutó
Egy fiatal sofőr a záróvonalon átvágva, szembe hajtott be a körforgalomba, a rendőrök elől menekült Szombathelyen. Azért akarták megállítani, mert nem volt bekötve, de ő inkább gázt adott, több piros lámpán és a fénysorompó tilos jelzésén is áthajtott. Később kiderült, jogosítványa sem volt. Elfogták, most pedig vádat emeltek ellene.
Aranyat keresett, lezárt bányában rekedt
Aranyat kereshetett két férfi a Börzsönyben, amikor egyikük bent ragadt egy lezárt bányában vasárnap. A két barát házi készítésű felszereléssel ment bányászni, ami rendkívül veszélyes. Az egyik férfi a levegőben lógva szorult be az aknába. A másikuk még éppen el tudott menni segítséget kérni, így a börzsönyi hegyimentők időben odaértek és meg tudták menteni a bajba jutott férfit.