Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt

Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport között egy hete kirobbant fegyveres konfliktus miatt - derült ki az indiai hatóságok hétfői közleményéből.

K. Szapdanga, Mizoram állam belügyminisztere a sajtónak azt mondta, a harcok kezdete óta mintegy háromezren érkeztek az államba. Hozzátette, hogy igyekeznek az embereknek humanitárius segítséget nyújtani, beleértve a szállás és az ivóvíz biztosítását.

A hatóságok vasárnap estig 3980 menekültet regisztráltak az állam Mianmarral szomszédos körzetének két településén.

A biztonsági erők egyik névtelenséget kérő tagja azt közölte a sajtóval, hogy július 2. óta már körülbelül négyezren érkeztek az északkelet-indiai Mizoram államba, miután a Mianmar északnyugati részén lévő Csin államban működő két, csin etnikumú gerillaszervezet között fegyveres harc robbant ki a stratégiai területek ellenőrzéséért - tájékoztatott az MTI.

Fotó: X

A szintén jelentős csin etnikumú népességgel rendelkező Mizoram államba a mianmari puccs óta több tízezren menekültek Mianmarból.

A mianmari junta részéről egyelőre nem kommentálták a bejelentést.

A délkelet-ázsiai országban a hadsereg 2021. február elején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és nem sokkal később szükségállapotot vezetett be. Az országban szinte azonnal polgári engedetlenségi mozgalom alakult ki, a katonai vezetés helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy a vele szemben álló és egyre szervezettebb, a különböző etnikai kisebbségekből verbuválódott fegyveres csoportok harci sikereket tudtak elérni.

2025. július 07. 14:20
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...