
Ukrajna már vágja a centit, a Tisza segítségével horrorisztikus változásokat várnak Magyarországon

Magyar Péter nem szereti az igazságot. Sosem szerette. Na, akkor íme az igazság, Peti! Lebuktatok – fogalmazott bejegyzésében Menczer Tamás.
Hangsúlyozta, hogy a magyarok ismerik a tiszás megszorítócsomagot, és tudják mire készül a Tisza Párt.
Tarr “a választás után mindent lehet” Zoltán és a társai lebuktattak benneteket.
Bármit hazudsz, bármivel próbálkozol, nem működik.
Ez van.
Szombaton azért nem jössz Mohácsra, mert a kutya sem kíváncsi rád. 12 odaszállított ember előtt kínos lenne beszédet mondani, ugye?
– emelte ki a fideszes politikus.
Kitért arra is, hogy az emberek eddig sem szerették Magyar Pétert, de még a támogatói sem.
Ez nem kis bravúr. És most már azt is tudják, hogy a Tisza soha nem fogja leváltani a Fideszt. Szépen otthagy mindenki. A végén csak a Tarr Zoli marad neked meg a Ruszin. Őket megtarthatod, sok boldogságot velük.
Vége van. Kicsi vagy. Emberileg és politikailag is
– fogalmazott Menczer Tamás bejegyzését.
Zárásként kiemelte, hogy még van néhány hét, addig mutogathatja magát Magyar Péter az ipari kamerának is, utána mehet a bukott haverjai, Márki-Zay, Fekete-Győr és a többiek mellé a süllyesztőbe.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Ukrajna már vágja a centit, a Tisza segítségével horrorisztikus változásokat várnak Magyarországon

Orbán Viktor: Európában mi vagyunk az egyetlen szövetségese a béke kérdésében az Egyesült Államoknak

Orbán Viktor: a választás nem szépségverseny és nem is valóságshow

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

Donald Trump: Orbán Viktor soha nem okoz csalódást Magyarország nagyszerű népének

Bondár Anna a békét támogatja – a sportolók kiállnak a háborús propagandába belekevert magyar teniszező mellett

Szijjártó Péter arra kéri a NATO főtitkárát, hagyja el a háborúpárti propagandát

Lebukott Kapitány István és Tárkányi Zsolt – kiderült, mire készülnek a tiszások

A legsúlyosabb aggályok igazolódtak be a Tiszával kapcsolatban

Nem marad el a HÉV-felújítás – cáfolja a rémhíreket a kormány

Ukrajnában számolják vissza a napokat: horrorisztikus változásokat várnak Magyarországon - Videó

Ukrajna volt külügyminisztere: Európa háborúra készül Oroszországgal + videó