
Orbán Viktor a Tisza megszorítócsomagjáról: A magyar történelem balos szemétdombjára való

Kétségbeesett kapálózásba kezdett Magyar Péter, miután tegnap nyilvánosságra került a baloldali megszorítóprogram valamennyi oldala − kezdi a Facebook-posztját Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője hozzáteszi, hogy a sok száz oldalas dokumentum (aminek még a létét is letagadták) bárki számára elérhető és megcsodálható; sok más mellett kiderül belőle, hogy kapásból 1300 milliárd forintot vennének el az emberektől, és ennél is többet a vállalkozásoktól.
Ez az a program, amiről a Tisza Párt alelnöke, Tarr Zoltán korábban azt mondta:
nem beszélhetek róla, különben megbukunk.
Igaza lett − írja Kocsis Máté és azzal folytatja, hiába tett Magyar Péter mindenkinek lakatot a szájára, a megszorítócsomag már nem titok, most pedig elkezdődött részéről a szokásos tagadás és hazudozás.
Az újdonsült jelölteket sem lehet kérdezni róla, csak azt a szegény presskukacot, pedig a kormánypárti politikus szerint jó lenne megtudni,
miért akarták elhallgatni a terveiket,
miért nem akarnak nyilatkozni róla,
és miért akarják becsapni a magyarokat.
Joga van mindenkinek tudni, mire készülnek, mit akarnak letagadni és eltitkolni, ezért átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorítócsomagjáról − jelenti be Kocsis Máté és azzal zárja a bejegyzését, hogy még 131 nap, és Magyar Péter cipelheti vissza a 600 oldalas „remekművet” Brüsszelbe.
Fotó: Kocsis Máté Facebook-oldala

Orbán Viktor a Tisza megszorítócsomagjáról: A magyar történelem balos szemétdombjára való

Meggyőző a Fidesz előnye, a Tisza képtelen feljebb törni

Orbán Viktor: a tiszás megszorító csomag 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz

Menczer Tamás: Brüsszel háborút akar, a Tisza pedig Ukrajnába küldené a magyarok pénzét

Hiába tagadják, most már mindenki elolvashatja! nyilvános a Tisza csomag mind a 600 oldala

Latorcai Csaba: A baloldal vitte csődbe a fővárost, Karácsonynak ma a lemondásával kellene sétálgatni

Nagy Márton: a kormány továbbra is kiáll a keresetek és nyugdíjak reálértékének növelése mellett

Már a kormánykritikus HVG is Orbán Viktor és a Fidesz fölényéről ír

Fontos információk derültek ki a jövedelmek alakulásáról, korábban nem látott mértékben a magukat anyagi biztonságban érzők aránya

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

Hvg: A modern magyar történelemben nem volt ilyen nemzetközi befolyással rendelkező magyar politikus, mint Orbán Viktor

Menczer Tamás: Orbán Viktor a háborúpárti Brüsszel útjában van