
Kiderült a dátum: ekkor indulhat a roham a 2,5 milliós lakossági akkutámogatásért

A helyzet csak rosszabb lehet, ha a háborúpárti európai vezetők aláássák az ukrajnai béketervet, ugyanis ebben az esetben még több ember fog meghalni, még nagyobb lesz a pusztítás, illetve még súlyosabb lesz az eszkaláció veszélye − figyelmeztett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a rendezési terv hatalmas lehetőség arra, hogy a béke végre visszatérjen Közép-Európába, viszont látni kell, hogy Brüsszel és az európai vezetők nem érdekeltek ennek az elfogadásában.
Nemcsak hogy nem érdekeltek, hanem látszik, hogy máris szívják fel magukat, hogy hogyan gáncsolják el, hogyan aknázzák alá, hogyan lehetetlenítsék el ennek a béketervnek az elfogadását
− mondta.
Valamint úgy vélekedett, hogy az egyetlen elfogadható magatartás az európai politikusoknak részéről az emberiesség és a józan ész szempontjait figyelembe véve az lenne, ha feltétel nélkül, teljes erejükkel támogatnák az amerikai béketörekvéseit és ezt a 28 pontos tervet.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ennél jobb nem lesz, mert a helyzet minden egyes nappal romlik.
Romlik az eszkalációs veszély szempontjából, romlik Európa biztonsága szempontjából, romlik gazdasági szempontból, romlik humanitárius szempontból és romlik Ukrajna területi integritásának szempontjából is
− sorolta.
Tehát nincs olyan szempont, amely javulna a háború időbeli kiterjedésével. Ukrajna már nagyon sokat veszített a háborúval, Európa is nagyon sokat veszített a háborúra adott brüsszeli válaszokkal, úgyhogy itt az ideje mindennek véget vetni − folytatta.

Hogyha az európaiak aláássák ezt a békemegállapodást, akkor a helyzet emberiességi és józan észre alapuló szempontok alapján is csak rosszabb lesz. Rosszabb lesz, mert a háború kiterjedésének veszélye ott lesz minden nap, mert még több ember hal meg, még nagyobb lesz a pusztítás, és még inkább ássák alá az európai gazdaságot és az európai biztonsági rendszert − tette hozzá.
A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy mindenki, aki a békemegállapodás ellen dolgozik, az igazából Európa és Ukrajna ellen is dolgozik.
Mert gondoljunk bele, hogyha 2022 áprilisában nem kényszerítették volna Ukrajnát a további harcra, hanem akkor azt az isztambuli megállapodást aláírták volna, az mennyivel jobb helyzetben került volna aláírásra Ukrajna szempontjából. Minden egyes nap, ami eltelik, az a helyzet romlásával jár, és ennél már csak egy rosszabb megállapodás tud létrejönni. Úgyhogy itt az ideje ezt a megállapodást elfogadni
− összegzett.
(MTI)
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Kiderült a dátum: ekkor indulhat a roham a 2,5 milliós lakossági akkutámogatásért

Gyökeres fordulat az MKIK-nál: Nagy Elek felszámolta a „one man show-t”, Ausztriát csinál Magyarországon a kamarával

Minden gazdát kifizetnek a Bászna Gabona csődje után – rendkívüli kormányzati döntés született

A tiszás szakértő szerint a rezsicsökkentés nem jó, az adókat emelni kell

Orbán Balázs: Brüsszel, a Tisza és a DK szembemegy a magyar érdekekkel

Czepek: Brüsszel 800 milliárd dollárt vonna el – a számlát a magyar családokkal fizettetnék meg

A háborúpárti európai vezetők halálba küldenék a magyarokat Menczer Tamás szerint

Hann Endre kétségbeesetten magyarázza a Medián bizonyítványát

Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában

Orbán Viktor: ha brüsszelpárti kormány lesz Magyarországon, akkor elküldhetik a magyar fiatalokat Ukrajnába

Orbán Viktor: Brüsszel ki akarja préselni a pénzt Magyarországból, hogy Ukrajnának adja

Orbán Viktor elárulta, hol és mikor lesz a következő Háborúellenes gyűlés