
Plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom

Plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom annak érdekében, hogy minden magyarhoz eljusson, mi a Tisza Párt terve - jelentette be Lajkó Fanni, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja sajtótájékoztatón szombaton, Győrben.
2025. november 15., szombat 10:28
Állítása szerint minden bizonyíték világosan mutatja: Ursula von der Leyen, Volodimir Zelenszkij, Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz összefogtak, hogy együtt támogassák a háborút.
Ursula von der Leyen többször és világosan egyértelművé tette, hogy több pénzt és több fegyvert kell küldeni Ukrajnába. Számára az ukrán háború Európa háborúja is, ezért szerinte nekünk, magyaroknak is bele kell szállnunk ebbe a konfliktusba, amihez konkrét tervei vannak. Az EU-tagállamoknak öt évet adott arra, hogy felkészüljenek erre a háborúra - mondta.
Szó szerint haladba akarja állítani Magyarországot, a Tisza Párt pedig kiszolgálja ezt a brüsszeli háborús parancsot és ezt a tiszás EP-képviselők még büszkén is hirdetik ukrán zászlós pólókban
- mondta Lajkó Fanni.
Elmondása szerint Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt hadügyért felelős politikusa világossá tette, hogy visszahozná a sorkatonaságot.
Egy jövőképet is felvázolt a fiatalok száma, azt mondta, hogy ha kell, akkor azonnal berántanak mindenkit, ha gáz van, akkor mindenki be lesz vonultatva
- állította.
Mi ebből a háborús jövőből nem kérünk - jelentette ki Lajkó Fanni.
Beszélt arról is, hogy "a brüsszeli politikusok már kiköltöztek, már tönkretették az európai gazdaságot, és irdatlan mennyiségű pénzt küldtek Ukrajnába", amit azzal szeretnének pótolni, hogy Európa-szerte adóemeléseket hajtanak végre. Az európaiakkal szeretnék megfizettetni az ő háborús politikájuknak az árát, amihez Magyarországon a Tisza Pártot találták meg, ami végrehajtaná a brüsszeli adóemeléseket - mondta.
Lajkó Fanni felháborítónak nevezte, hogy "ma már tudjuk, hogy ezek a pénzek ezek most már Zelenszkij üzlettársainak és barátainak a zsebeiben landolnak. Most egy óriási korrupciós botrány rázza meg Ukrajnát, és már több kormánytag is lemondott" - emlékeztetett.
Hangsúlyozta, hogy a magyarok nem szeretnénk sem a háborúhoz csatlakozni, sem a háború árát fizetni, ezért fontos, hogy minden magyarhoz eljusson: "Zelenszkij, Ursula von der Leyen, Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz összefogtak, hogy együtt támogassák a háborút" - áll az MTI tájékoztatásában.
A plakátkampány a következő héten a közösségi médiában is elindul, emellett szombaton mobil plakátokat helyeznek el Magyar Péter győri tüntetése mellett - mondta Lajkó Fanni.
Nyitókép: Nemzeti Ellenállás Mozgalom
+Ez is érdekelheti

Menczer Tamás megmondta: Itt a Tisza válasza Webernek és von der Leyennek

Raskó György ismét elszabadult: nem tetszik neki az árrésstop

Sorozók Dnyipróban: Fényes nappal támadtak le egy férfit

Csercsa Balázs megerősítette a Hír TV-nek: valós a Tisza baloldali megszorítócsomagja + videó

„Szlava Ukraini”: A NATO-főtitkár így kötelezte el magát Ukrajna mellett + Videó

Magyar Péter embere megfutamodott, amikor a riporter Csercsa Balázs állításaival szembesítette + Videó

Paks II – öntik az „első betont”: megkezdődhetnek a tényleges építési munkálatok

Orbán Viktor is odaszúrt Karácsony Gergelynek az elmaradt hóeltakarítás miatt

EM: a kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít

Bajnai Gordon után a sógora is megjelent a Tisza Párt körül

Manfred Weber európai trónra ültetné saját magát

Von der Leyen telefonon egyeztetett Magyar Péterrel: világossá vált a Tisza Párt célja - Videó




