
El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe
Lenne miből kigazdálkodni a 33 százalékos szja-kulcsot Dálnoki Áronnak. Érdekeltségeit és ingatlanvagyonát megnézve ugyanis kiderül, hogy Magyar Péter adópolitikai szakértője, aki az Index értesülései szerint a kidolgozója volt a Tisza brutális adóemelési tervezetének, milliárdos.

Emlékeztetőül: a javaslat lényege szerint csak egy nagyon szűk rétegnek maradna a mostani adószint, de már az átlagbér is 22 százalékos adósávba esne a jelenlegi 15 százalékos adókulcs helyett. 1 millió 250 ezer forint fölött pedig már jönne a 33 százalékos sáv is. Mindezt annak ellenére, hogy Magyar Péter korábban még a jövedelemadó jelentős csökkentését ígérte.
Míg a legtöbbeket súlyosan érintene egy ilyen adórendszer, Dálnoki Áron aligha érezné meg a reálkeresetek csökkenését. Ő maga ugyanis nem éppen a fizetésből élő kisember mintapéldánya.
Nyilvános önéletrajza szerint alkalmazottként nem sokat kellett vesződnie, ugyanis jól jövedelmező cégvezetői pozíciókból érkezett meg a Tisza Párt mellé. Ráadásul valahogy mindig olyan személyekkel vette körül magát, akik fontos kapcsolatokat jelentettek kulcspozíciók megszerzéséhez.
A Mandiner korábban összesítette, hogy milyen kisebb-nagyobb cégeknek volt a vezető tisztségviselője Dálnoki. Ezek közül kiemelkedik a Multifaktoring nevezetű hitelintézet, amely fontos betekintést nyújt Dálnoki üzleti érdekeltségeibe.
A tavaly 2,6 milliárd forintos árbevételt realizáló cégben Dálnoki 2007-től 2020-ig volt igazgatósági tag. Ezzel egyidejűleg szintén vezető tisztségviselő volt itt egy bizonyos dr. Lóczy Zoltán is, aki a Gyurcsány-kormány idején a Közútkezelő közbeszerzésekért felelős szakjogásza volt, vagyis rálátással rendelkezhetett például a rossz emlékű, és hatalmas költségvetési károkat okozó, úgynevezett PPP-konstrukciós autópálya szerződésekre - írja a lap.
Azonban Lóczynál is érdekesebb üzlettárs Dálnoki felesége, aki jelenleg is részvényese a Multifaktoringnak. És még jónéhány másik jövedelmező vállalatnak.
Ezüstkanállal az adóemelésekért
Dálnoki felesége ugyanis egy bizonyos Dálnoki-Bolgár Judit, aki 2009-ben a második leggazdagabb magyar nő címét nyerte el apjával közös vállalkozásában tulajdonolt részesedésének köszönhetően. Dálnoki-Bolgár Judit édesapa nem más ugyanis, mint a Forbes leggazdagabb magyarokat gyűjtő listájának állandó szereplője, Bolgár György, a Kerox Kft. alapító-tulajdonosa, és egy 74 milliárd forintos vagyon birtokosa.
A Kerox-csoport központi vállalata, a Kerox Investment évekig szép hasznot hozott Bolgáréknak, az elmúlt két év azonban a közel milliárdos árbevétel ellenére is mínuszosra sikerült.
Itt azonban megjegyezzük, hogy a Keroxot, mint a Bolgár-család több másik érdekeltségét is, egy osztrák cégen, a Cross Border Management GmbH-n keresztül tulajdonolja Bolgár György.
A Dálnoki-Bolgár házaspár ennek a hatalmas vagyonnak a haszonélvezőiként jelentős üzleti befolyáshoz jutott. A házaspár a Multifaktoringon és a Keroxon kívül érdekelt még a Budafoki úton található Buda Pláza irodaházban, a Dr. Rose magánklinikában, illetve a Kométa-B ingatlankezelő cégben - fogalmaztak.
Szintén a család érdekeltsége az igazi luxuskórházként működő Dr. Rose magánklinika:
A Kométa-B korábban még jelentősnek nevezhető megbízásokat kapott.
A Bolgár-család tehát mintegy 1,2 milliárd forint állami forráshoz jutott 2017-ben és 2018-ban. Mivel az üzemeltetési feladatokat a beszámoló szerint szintén a minisztérium fizette, ez az 1200 millió forint nettó haszonként realizálódott a vállalat kasszájában. A jól jövedelmező üzleteknek köszönhetően a családnak sem kellett nyomorognia - áll a cikkben.
Az ingatlanüzemeltető cég egyébként Bolgárék jól fialó üzletei közé tartozik. Tavaly ugyanis 850 millió forintos árbevétellel kiemelkedő évet zárt a vállalat.
Milliárdos ingatlanvagyon, látványos luxusélet
Dálnokiék biztosan kedvelik Budapest legdrágább részét, a második kerületet, a nyilvántartás szerint ugyanis három nagyméretű ház és egy lakás is van, illetve volt a nevükön a II. kerületben. Emellett a nem kevésbé exkluzív Perényi úton is felbukkan egy magas színvonalú lakóparki lakás a család érdekeltségében. Dálnoki itt - ahogy azt megírtuk - szomszédja Ruszin-Szendi Romulusznak.
A nevükre bejegyzett három ház és két lakás együttes értéke a környék négyzetméterárai alapján (jócskán) meghaladja az egymilliárd forintot. Önmagában a jelenleg családi fészekként használt, mértéktartónak legkevésbé sem nevezhető, saját portával ellátott, természetvédelmi övezet mellett fekvő, extrapanorámás villájuk értéke is megközelíti az egymilliárd forintot.
A család bejegyzett ingatlanjai között két lakást is találhatunk, egy II. kerületit, illetve egyet a III. kerület egyik legfelkapottabb környékén, a Perényi utcában. Itt egy garzonlakás is százmilliós tétel.
Dálnokiék tehát egyértelműen illeszkednek a Tisza Párt budai milliárdosokból verbuválódó vezetőségébe. Így mondhatni testhezálló, hogy a bérből és fietésből élőket sújtó adók emeléséről szóló tanulmány elkészítésében aktívan közreműködött.
Mindenestere a milliárdos családba beházasodó Dálnoki több értelemben is értékes társ lehet Magyar Péter számára, hiszen a két személy életútja komoly hasonlóságokat muatat:
Persze ennél is fontosabb, hogy Dálnoki egy hasznos szövetséges Magyar Péter számára, hiszen apósa az ország egyik leggazdagabb embere, így fontos támogatást jelenthet a kampány során - írja az Ellenpont.

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik

Orbán Viktor figyelmeztetett: Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy

Orbán Viktor: Civilizációs pusztulás fenyeget