
Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban
A szlovák parlamentben is felütötte a fejét a hepatitis A, közismert nevén sárgaság – jelentette be Kamil Šaško egészségügyi miniszter csütörtökön. A tárcavezető közölte, hogy minden szükséges intézkedést megtettek, a helyzetet pedig jelenleg ellenőrzés alatt tartják – írt meg az Új Szó.
„Azonnal egyeztettünk az illetékes személyzettel, valamint az országos tiszti főorvossal. A parlament épületében minden szükséges intézkedést bevezettek, reggel ellenőrzést is tartottak. Tudomásom szerint a helyzetet kézben tartjuk” – mondta a miniszter, aki a képviselőket fokozott higiéniai óvatosságra, rendszeres kézmosásra kérte.
A fertőzés nem egy képviselőt érint, hanem a parlament hivatalának egyik dolgozójánál mutatták ki a vírust. A hivatal közlése szerint az érintett nem dolgozik sem a konyhán, sem az étkezdében, így a közvetlen étkeztetéssel kapcsolatos kockázat kizárható.
A munkát nem érinti az eset, a bizottsági ülések és a testület működése zavartalanul folytatódik. A hivatal visszautasította azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint a fertőzést eltitkolták volna, hozzátéve: azonnal kapcsolatba léptek a regionális közegészségügyi hivatallal (RÚVZ), és teljes mértékben követik az utasításaikat.
Terjedő járvány az ország több pontján
A hepatitis A általában rossz higiéniai körülmények között terjed, de az utóbbi hetekben több szlovákiai járásban is felütötte a fejét a járvány. A rozsnyói járásban három gyermek fertőződött meg Krasznahorkaváralján, Dobsina és Kisfeketepatak települései szintén érintettek, de a fertőzés eljutott a Füleki és Losonci járás településeire is. Emellett az Ógyalláról kiinduló járvány a komáromi járás iskolakezdésére is hatással volt.
A betegség tünetei és megelőzése
A hepatitis A eleinte influenzaszerű tünetekkel, gyomor- és bélrendszeri panaszokkal, hasi és ízületi fájdalmakkal, lázzal és rossz közérzettel járhat. Jellemző tünete a sötét vizelet és néhány nap után a sárgaság kialakulása. A fertőzés legbiztosabban alapos kézmosással előzhető meg.

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár

Újabb durva korrupciós ügyeket tártak fel Ukrajnában

Lengyel külügyminiszter: Európának minden erőforrást meg kell adnia Ukrajnának a következő három évre

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!

Tragikus tűzvész egy parfümraktárban: hatan meghaltak, öten megsérültek