
Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár
Alig három hónappal az Air India tragikus katasztrófája után – amelyben 260 ember vesztette életét – mérnökök egy döbbenetes új megoldással álltak elő, amely akár évente több ezer ember életét mentheti meg. A DailyMail csütörtöki beszámolója szerint a Project Rebirth névre keresztelt koncepció mesterséges intelligenciát használ, hogy hatalmas légzsákokat nyisson ki a repülőgép orrában, hasában és farkában, amikor motorhiba vagy közelgő becsapódás veszélye áll fenn. A zsákok így egyfajta védőgubót alkotnak a gép körül, amely biztosítja, hogy egy nem tervezett földreszállás ne legyen végzetes.
A 2025 júniusi ahmedabadi katasztrófa után anyám nem tudott aludni. Folyton arra a félelemre gondolt, amit az utasok és a pilóták érezhettek, tudván, hogy nincs kiút
– vallotta az egyik fejlesztő mérnök.
A megoldást a James Dyson-díj döntősei közé választották, ahol a világot megváltoztató találmányokat ismerik el. Nem véletlenül nevezik az első „mesterséges intelligencia által vezérelt baleset-túlélő rendszernek”.

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár

Újabb durva korrupciós ügyeket tártak fel Ukrajnában

Lengyel külügyminiszter: Európának minden erőforrást meg kell adnia Ukrajnának a következő három évre

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!

Tragikus tűzvész egy parfümraktárban: hatan meghaltak, öten megsérültek

Sokkoló fordulat: Elítélték Angliában a nőt, aki azt állította, ő Madeleine McCann, mégsem megy börtönbe