
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Ejtőernyővel ugrott lea párizsi Eiffel-toronyról csütörtökön kora reggel egy férfi, akit földet érése után őrizetbe vettek - közölte az MTI a francia rendőrség tájékoztatása alapján.
A közlemény szerint a párizsi rendőrök kora reggel kaptak értesítést arról, hogy egy hátizsákos ember mászik fel a nevezetes toronyra. Az ismeretlen körülbelül egy órával később, 7 óra előtt pár perccel, még mielőtt a tornyot a látogatók előtt megnyitották volna le is ugrott a toronyról ejtőernyőjével, majd földet érése után a rendőrök azonnal őrizetbe vették.
A hét folyamán ez volt a második eset, hogy a francia főváros ikonikus műemléke bekerült a napi hírekbe. A hét elején két alvó amerikai turistára találtak rá az Eiffel toronyban, akik a látogatók elől elzárt területen töltöttek egy éjszakát. Ők szabályosan megváltott jeggyel léptek be az épületbe, majd jutottak el a második és a harmadik emelet közötti, a turisták számára tiltott területre.
A párizsi világkiállításra épült, 1889-ben felavatott, ma már több mint 130 éves műemléket mintegy 7 millió turista látogatja meg évente.
Címlapfotó: Twitter/@FRANCE24

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit