
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Egy 12 éves oklahomai lány nem sokkal csütörtök éjfél előtt az egyik helyi apartman komplexumban megkéselte öccsét, majd felébresztette szüleiket, hogy elmondja, mit tett.
A mentők hamar a helyszínre értek, de a gyors orvosi ellátás ellenére a mindössze 9 éves kisfiú életét már nem tudták megmenteni, hajnali fél 3-kor meghalt.
A tulsai rendőrség letartóztatása után a Fiatalkorúak Igazságügyi Családi Központjába szállította a kislányt, az üggyel kapcsolatban egyelőre azonban csak kevés információt közöltek. A rendőrkapitány szerint egy nagyon hosszú nyomozás elé néznek, ami megterhelő lesz a család minden tagja számára – írta meg a CrimeOnline.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit