Wintermantel Zsolt nem kegyelmezett Karácsony Gergelynek

 Saját szavaival lépett fel ellene.

Wintermantel Zsolt nem kegyelmezett Karácsony Gergelynek a Fővárosi Közgyűlés ülésén.

Napirend előtti felszólalásában lejátszotta a főpolgármester korábbi szavait, a költségvetésről szóló vitában pedig a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának Karácsony Gergely által aláírt határozatából idézett, amely arról szól, hogy a lehető leghamarabb újra meg kell nyitni a Lánchidat az autóforgalom előtt – áll a Fidesz Budapest hivatalos Facebook-közleményében.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetért azzal, hogy a Bel-Buda és a pesti belváros elsődleges kapcsolatát biztosító közlekedési tengely legfontosabb elemét jelentő, a gyalogos-kerékpáros, a közösségi közlekedés és a gépjárműforgalom által egyaránt használt Lánchíd felújítását a Fővárosi Önkormányzat a híd lehető legrövidebb ideig tartó lezárása, és a műszakilag lehetséges leggyorsabb ütemezés mellett valósítsa meg, továbbá fenntartja annak szükségességét, hogy a felújítással érintett közúti szakaszon a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot

- idézte a határozat sorait Wintermantel.


Kiemelte, hogy Karácsony a lezárás fenntartásával saját maga szegi meg a megállapodást, emiatt esik el a főváros 6 milliárd forint állami támogatástól, így azt hiába kéri számon a kormányon.

Ez már tényleg abba a kategóriába tartozik, amit Bagdy úr itt az előbb elmondott. A politikai színház része a folyamatos és állandó, kormánnyal való konfliktus keresése és generálása

- zárta sorait a frakcióvezető.

2023. május 02. 13:43
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...