Wintermantel Zsolt: Hazugságok jellemzik Karácsony Gergely világát

Karácsony Gergely főpolgármester világát folyamatos hazugságok jellemzik - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlésben.

Wintermantel Zsolt napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: "újabb és újabb hazugságok, főpolgármester úr, ez az ön világa, az őszintétlen beszéd, a hazugságcunami".

Elmondta, Karácsony Gergely, lenézve a budapesti utazóközönséget, azt állította, hazudta, hogy nincs járatritkítás, és az erről szóló kijelentéseit azután tette, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) "az éj leple alatt, suttyomban" járatritkításokat vezetett be városszerte.

A főpolgármester később menetrendi átcsoportosításról kezdett el beszélni, majd egy hét után visszavonta a nem is létező járatritkítást - fejtette ki a kormánypárti politikus, majd úgy folytatta: "milyen érdekes evolúciója ez a hazugságnak", ismerős lehet a "dollárbaloldal támogatási sztorija" kapcsán.

"Nem a békákat kell megkérdezni a mocsár lecsapolásáról", "trágyával etetett gombák", "patkányok", így vélekednek önök a választókról - mondta Wintermantel Zsolt hozzátéve: ez Karácsony Gergely világa, ebben érzi jól magát.

A politikus beszélt arról is, hogy korábban Karácsony Gergely minden fenntartás nélkül, ott, ahol a nácik gettót működtettek, örömmel kiállt és a választók figyelmébe ajánlotta "a judapestező, tetűcsúszdázós" jelöltet.

Wintermantel Zsolt szerint ezután teljesen érthető, hogy Karácsony Gergely miért hagyja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetői pozícíójában Walter Katalint, aki - mint mondta - "nemes egyszerűséggel vágásérett hálaadási pulykáknak nevezi a budapesti utazóközönséget".

Ez nem egy baki, ez maga az a szemlélet, amit önök képviselnek

- tette hozzá a politikus.

Wintermantel Zsolt azt mondta, azzal, hogy Karácsony Gergely pozíciójában hagyta Walter Katalint azt bizonyította: ő is pontosan ugyanígy gondolja.

Fotó: MTI/ Soós Lajos

Karácsony Gergely reagálásában arról beszélt, hogy a BKK idei évre vonatkozó üzleti tervében a tavalyihoz képest lényegesen nagyobb közlekedési kapacitás megrendelése szerepel.

A BKK részletesen elemzi az utazási adatokat és ez alapján hozott döntést, de a társaság hibázott, amikor ennek kommunikációját nem tervezte meg - mondta Karácsony Gergely.

Kiemelte: összeségében a kapacitás bővítésérről és egy jó menetrend kialakításáról szólt a javaslat.

Elmondta, azért kérte a BKK-tól, hogy vonja vissza a menetrend módosítására vonatkozó javaslatát, mert a bizalom újraépítése önmagában fontosabb mint egy szakmailag kimunkált menetrend, amely egy felmenő rendszerben új viszonylatok kialakítását is tartalmazta volna. De nem ez az a pillanat, amikor erről racionális vitát lehetne folytatni - fűzte hozzá a főpolgármester.

Karácsony Gergely szerint Walter Katalin elhíresült mondata nagyon rossz mondat.

Hozzátette ugyanakkor: nem gondolja, hogy ez felülírja három év jó munkáját.
A főpolgármester felszólalását a Fidelitas akciója egy rövid időre megszakította. Az aktivisták egy molinót tartottak fel, amelyen Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Karácsony Gergely arcképe volt látható a Lánchíddal a háttérben, és az volt olvasható rajta: "Kinek jutott a 1,5 milliárdos hídpénz-mutyiból?"

Havasi Gábor (Momentum) a napirend előtti felszólalásában arról beszélt: ma valójában nincs verseny a városvezető koalíció és a kormányoldal között. Verseny csak akkor lehetne, ha lenne a városvezetéssel szemben álló oldalon jövőkép és lenne olyan ember, aki ezt képviseli.

Szerinte az elmúlt négy év fideszes politikája az önkormányzati választások közeledtével sem változik: Budapest-ellenes, "jól van az úgy" helytartópolitika jellemzi a fideszes polgármesterek és a Fidesz-frakció működését. Nem alternatívát kínálnak a választóknak, hanem papagáj módjára ismétlik a "nagy semmit", a pártközpont utasításait. Továbbá főpolgármester-jelöltjük sincs - mondta.

Az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek meg a 2023. december 18-án elhunyt Dózsa László színészről, rendezőről a január 7-én meghalt Finta József építészről, a nemzet művészéről, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa-díjas alkotóról, valamint a január 8-án elhunyt Marsi Péter Pál vegyészről, aki a MIÉP közgyűlési képviselője volt.

Forrás: MTI

2024. január 31. 18:18
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Egy gyermek és három felnőtt is meghalt
Borzalmas autóbaleset, egy gyermek és három felnőtt halt meg kedden délután az M1-esen, Pátynál. Egy kamionnak csapó...
Milliárdos károkat okozott a vihar
Több százezer otthonban ment el az áram a hétfői vihar óta, a szakemberek jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak a károk...
Több mint 1000 viharkár Pest vármegyében
Több mint ezerszer riasztották a vihar miatt a tűzoltókat csak Pest vármegyében. Gödön egy idős férfit kellett bizto...
Az évtized vihara tarolta le az országot
Házakról tépte le a tetőt, egész fákat csavart ki a földből, sok helyen teljesen megbénította a közlekedést és áramk...
"Milyen katona az ilyen?" - Menczer Tamás keményen nekiment Ruszin-Szendi Romulusznak
Menczer Tamás elárulta a véleményét.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.