Völner: a kormány a veszélyhelyzet idején is fokozottan figyel a nehéz anyagi körülmények között élő családokra

A kormány a veszélyhelyzet idején is fokozottan figyel a nehéz anyagi körülmények között élő családokra, a kiszolgáltatott helyzetben lévőkre - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azzal összefüggésben, hogy a kormány a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot.

Az államtitkár kifejtette: éppen a veszélyhelyzet kapcsán biztosított felhatalmazás nyújt lehetőséget a kormánynak arra, hogy sokhetes parlamenti vita nélkül, rövid úton hozhasson meg ilyen döntéseket.

"Ha azonban a baloldalon múlna, akkor erre sem lenne lehetőség, hiszen az ellenzék jelezte, hogy nem szavazza meg a veszélyhelyzet őszig tartó meghosszabbítását" - tette hozzá.

Völner Pál emlékeztetett arra is, hogy a kormány az elmúlt időszakban is több olyan pénzügyi vagy szociális intézkedést hozott, amellyel segítséget tudott nyújtani a nehéz helyzetben lévő családoknak, ellentétben a korábbi, baloldali kormányokkal, amelyek csak "eladósították" őket.

A szerdán kihirdetett kormányrendelet szerint csak a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. nap után lehet magánszemélyek lakóingatlanainak kiürítéséről vagy árveréséről intézkedni.

MTI/Címlapfotó: facebook.com/volnerpal

2021. május 06. 12:56
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family