Világrekordot döntött egy villám Amerikában

A világ leghosszabb, 768 kilométeres, három állam egét átszelő villámát mérték az Egyesült Államokban, a világcsúcsot most hitelesítették.

A villám áthasított Texas, Louisiana és Mississippi egén 2020 áprilisában - közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO) hétfőn.

A korábbi világrekordot egy 709 kilométeres brazíliai villám tartotta, ezt 2018-ban észlelték.

2020-ban egy villámlás Uruguay és Észak-Argentína egén 17,1 másodpercig tartott, ami megdöntötte a 16,7 másodperces korábbi világcsúcsot.

Egy villám általában nem hosszabb 16 kilométernél és egy másodpercnél is rövidebb ideig tart - mondta Randall Cerveny, az Arizonai Állami Egyetem tudósa, a WMO rekordhitelesítési vezetője.

"Rendkívüli mindkét villámrekord" - írta emailjében Cerveny.

Mint hozzátette, mindkettő felhőtől felhőig tartott, több száz méterre voltak a talajtól, így senki nem került veszélybe.

A rekorder villámok kialakulása nem függ össze a globális felmelegedéssel. Mindkét villámot az új műholdas észlelési technológiák segítségével rögzítették.

Mindkét régió a világ azon kevés területe közé tartozik, ahol olyan erejű viharok alakulhatnak ki, amelyekben "megavillámok" keletkezhetnek - írta Cerveny.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2022. február 01. 08:27
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt szorosan együttműködik a Donald Tusk-féle varsói vezetéssel, külön csapat dolgozik azon, hogy Magyar Pé...
A Fidesz kommunikációs igazgatója Németh Balázs műsorában beszélt az aktualitásokról.
Zimány Linda a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén tűnt fel, ahol világsztárok oldalán vett részt egy versenyfilm...
Megható videót posztolt a miniszterelnök a keddi meccsről.