Vascsővel verte halálra élettársát egy szabolcsi férfi, döbbenetes ítélet született

A családanya másnap, a kórházban halt meg, a többszörös, nyílt koponyatörés miatt. A férfi minden tárgyaláson sírva bizonygatta, hogy megbánta a tettét. Először azt mondta a felesége csak elesett, de a pénteki ítélet előtt végül mindent beismert.

Bűnösnek mondta ki a törvényszék a tiszavasvári családapát, aki egy vascsővel törte szét felesége koponyáját, az asszony másnap a kórházban halt bele a nyílt fejsérüléseibe. A férfi azért támadta meg gyermekei anyját, mert a nő féltékenykedett. A 160 centis családanyának, esélye sem volt termetes férje ellen, aki az utolsó szó jogán sírva bizonygatta, hogy szerette a feleségét.

Nem tudja senki, az én szívembe ki lakozik. Egy olyan ember, akit szeretek. Én élesztettem újra, segítséget kértem, mentőt hívtam. Ami tőlem telt, mindent megtettem! Ami történt, nem akartam! Hirtelen lett minden! Nem akartam

– mondta a gyilkos férj a tárgyaláson.

A férfi eddig minden alkalommal zokogott a bíróságon, azt mondta szedi a gyógyszereit, amit az indulatkezelési problémáira írtak fel neki. A brutális gyilkosság a család Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei otthonában történt, két éve. A férfi egy másfél méteres, 3 kilós vascsővel verte agyon a feleségét.

A férfi először tagadta, hogy ő tehet felesége haláláról, azt mondta véletlenül dobta a vascsövet a nő irányába, aki elesett és beverte a fejét az ágyba. Viszont miután az orvosszakértők kimondták, hogy mindkét ütés a férfitől származik, összeomlott és mindent bevallott.

Lemondok a tárgyalás jogáról. Azért nem mondtam idáig el ezeket, mert a gyerekekkel akartam lenni

– vallott a vádlott.

Hat közös gyermekük van, a férfi azt mondta, korábban miattuk nem mondta el az igazságot. Az ügyészség 10 év börtönbüntetést kért, de pénteken megdöbbentő ítélet született.

A törvényszék ugyanis 6 év szabadságvesztésre, és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A bíró enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi bevallotta, és megbánta tettét, illetve büntetlen előéletű. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, míg a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért.

2025. június 14. 07:57
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
Nyerges Csenge igazi harcos, még Magyar Péter agressziójával szemben is szépen állta a sarat. Ilyenek vagyunk mi, bé...
Elárulta azt is, hogy mi hiányzott neki az űrben.
Négyen sérültek meg egy balesetben szerdán kora este Albertirsánál.
HALÁLOS - Elrántotta a kormányt egy úton átszaladó őz miatt, meghalt az utasa egy sofőrnek Ópusztaszernél. A nő kire...