Varga Mihály: továbbra is bővül a magyar gazdaság

Továbbra is bővül a magyar gazdaság, a növekedési kilátások bizakodásra adnak okot - mondta a kedden megjelent GDP-adatokra reagálva a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint a GDP volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest. Varga Mihály szerint a friss adatok annak ellenére is kedvező képet mutatnak, hogy a külső feltételek továbbra sem kedvezőek, hiszen az ipari termelésen túl a magyar kivitel felvevőpiacait, az európai gazdaságokat is visszafogja, hogy az ukrajnai háború még mindig nem zárult le.

Kedvező körülmény ugyanakkor, hogy az elmúlt időszakban a kormány megerősítette az államháztartás egyensúlyát. Idén 1000 milliárd forinttal nőtt a költségvetés mozgástere, így a nehéz külső helyzet ellenére egyre stabilabbak a növekedési kilátások - tette hozzá.


A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az infláció letörésének és a jelentős béremelkedésnek köszönhetően a reálbér-növekedés dinamikus, 10 százalék körüli. A fogyasztás fellendülése azt jelzi, hogy a gazdasági kilátásokat egyre nagyobb bizalom övezi, és az is kedvező jel, hogy az IMF és az Európai Bizottság jövőre az élmezőnybe várja a magyar gazdaság növekedését.

A hitelminősítők szintén megerősítették, hogy Magyarország növekedési kilátásai kedvezőek. A kormány folytatja a munkát az egyensúlyi mutatók további javításával, és fenntartható növekedési pályán tartja a gazdaságot - mondta a pénzügyminiszter.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Varga Mihály hivatalos Facebook-oldala

2024. július 30. 14:35
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A kommunikációs igazgató újra a tiszás álprofilok célkeresztjébe került. Felhívta a figyelmet a Patrióta legutóbbi a...
„Hamarabb utolértük Magyar Pétert, mint a sánta kutyát” – írta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője újab...
Az érzékenyeknél fejfájást is okozhat az ingadozás.
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...