Varga Judit: A magyarság bizonyította megmaradni akarását

A magyar nemzet a kihívásokkal teli időkben is számtalanszor bizonyította élni és megmaradni akarását - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter a Lőrincz Csaba-díj átadása alkalmából hétfőn Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Köszöntőjében a tárcavezető úgy fogalmazott: amikor a Jóisten megalkotta Magyarországot, nem bánt szűkmarkúan az áldásokkal, de a magyaroknak szánt próbatételekkel sem.

Áldás a gyönyörű természet, a Kárpátok ölelése, a sok bővizű folyó és a termékeny föld. Ugyanígy áldás a magyar emberek tehetsége és szorgalma - emelte ki, majd úgy folytatta: "történelmi olimpiai arannyal ér fel", hogy ennyi éven át szuverén és független nemzetként tudott megmaradni Magyarország.

Azt mondta, próbatételekből az elmúlt években sem volt hiány. Varga Judit emlékeztetett, hogy 2010 óta több nagy, a világpolitikát és a világgazdaságot alapjaiban megrázó válságot kellett és kell kezelnie a kormánynak. Ilyen volt a többi között a migrációs krízis és a koronavírus-járvány, most pedig ilyen az orosz-ukrán háború - sorolta.

A válságok korát éljük, a válságoknak pedig mindig közük van az éppen fennálló világrend átalakulásához - jelentette ki a Varga Judit, aki rámutatott, hogy a kisebbségek mindig fokozottabban vannak kitéve a változások hatásainak.

Kitért arra is, hogy a magyarság helyzete különleges, mivel a trianoni békediktátum után hét országban szóródtak szét a honfitársaink. Külhoni nemzettársaink felé a kormány a jövőben is "féltő gondoskodással" fordul - fűzte hozzá.

A miniszter azt is mondta, hogy az Európai Unió soros elnökeként jövőre történelmi lehetőség elé néz Magyarország.

Elnökségünk alatt egy szuverén, nemzetállamok által alkotott, autonóm és erős Európa képét fogjuk támogatni. Ennek keretét pedig az az európai keresztény konzervatív értékrend fogja képezni, amelynek az őshonos nemzeti kisebbségek védelme alapvető eleme

- fogalmazott Varga Judit.

A Lőrincz Csaba-díj kapcsán a tárcavezető fontosnak nevezte, hogy azok a tudósok, szakértők, írók, akik a nemzetért dolgoznak, érezzék, hogy tevékenységük elismerésre számíthat.


Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte: Lőrincz Csaba "húsz éven át formálta tudásával, gondolkodásával, elkötelezettségével és kreativitásával a mi közös ügyünket, a magyar nemzeti összetartozás ügyét".

A politikus beszélt arról is, hogy a nemzeti kisebbségvédelemre drámai hatással van az orosz agresszió. Úgy folytatta, Magyarország elítéli az orosz katonai agressziót, és minden lehetséges módon segíti az áldozatot. Az ukrán-magyar viszony azonban "történelmi mélyponton van" - állapította meg.
Hozzátette: az egész nemzetnek, de különösen a kárpátaljai magyarságnak nagy szüksége lenne arra, hogy "új fejezetet nyissunk a kétoldali kapcsolatainkban".

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az ünnepség megnyitóján azt mondta: a magyarok esetében az ország és a nemzet határai nem esnek egybe. Ennek ellenére a közbeszédben 2023-ban még mindig "románozunk" - jelentette ki.

Harminchárom évvel a rendszerváltás után ott tartunk, hogy honfitársaink egy része számára "a százéves határok mentális határokká merevültek, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy ezeréves horizonton, Szent István szemével lássanak" - magyarázta.

A rendezvény megnyitóján elhangzott: Lőrincz Csaba erdélyi származású politikus, egyetemi oktató és publicista volt, aki meghatározó módon formálta Magyarország külkapcsolatait és nemzetpolitikáját.

Sepsiszentgyörgyön született 1959-ben, 1986-ban települt át Magyarországra, a Fidesz kisebbségi és külügyi szakértője volt, 2000 és 2002 között a Külügyminisztériumban helyettes államtitkári pozíciót töltött be, 2008-ban hunyt el. A róla elnevezett díjjal 2009 óta ismerik el azok munkáját, akik sokat tesznek a magyar összetartozás szellemének erősítéséért.

A díjat idén Váradi Natáliának ítélte oda a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány. Váradi Natália beregszászi születésű kárpátaljai történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense. Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki 2019-ben. Fő kutatási területe az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásainak témája.

Forrás: MTI

2023. június 13. 08:07
Mennyire ismeri sztárjainkat? Ezzel a játékkal kiderítheti!
Tesztelje magát!
Holtan esett össze egy kisdiák Tiszadadán, tanárai próbálták megmenteni az életét
A gyerek már nem lélegzett, mikor mentőt hívtak.
Ön is viszi magával a telefont a WC-re? Súlyos következményekkel járhat, még ma érdemes leszokni erről
A gasztroenterológus óva inti az embereket a szüntelen mobilnyomkodástól.
Napi tény: A babák nem sírnak
Bár a legtöbben azt hiszik, hogy a kisbabák mást sem csinálnak egész nap, csak sírnak, ez nem igaz. Sőt, egyáltalán ...
Elgázoltak egy kutyát Borsodban, kegyetlen gazdái a szeméthez kötötték ki a sérült állatot segítség helyett - Fotók
A négylábúról készült fotók megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Tiszta Amerika!
Egy kis magyar községben él, mégis úgy tölti a mindennapjait, mint egy igazi vérbeli amerikai, átvette a kaliforniai...
Magas a koleszterinem! Baj?
Magas a koleszterinszintje! Na ez az egyike azoknak a mondatoknak, amit nem szívesen hallunk az orvostól. Egyből fel...
Veszélyben a Föld?
A gyerekek jövője és a bolygó védelme, ezeket tartja szem előtt Vér Balázs, aki éppen ezért az alumínium csomagolás ...
Lehull a lepel
Vadonatúj, soha nem látott show indul a hétvégén, most lerántjuk róla a leplet! Ott voltunk a kulisszák mögött!
Tények teljes adás, 2023. szeptember 29., péntek
DRÁMA - Holtan esett össze egy 12 éves gyerek a tiszadadai iskolában, nem lélegzett, mentőt hívtak hozzá, tanárai pr...
Sergio Ramos bosszút állt a Real Madridon: megnyert egy meccset a Barcelonának
Nem vett melltartót a nyitott ruha alá Palvin Barbi - képek
A Hoffenheim Szalai Attila nélkül simán kikapott a Dortmundtól
Ukrajna meghátrált: itt a magyar vétó eredménye
Neymar tizenegyesből sem tudott betalálni, Ronaldo győztes gólt lőtt - videó

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.