A közművezér erre személyeskedő posztban reagált és megélhetési politikusnak nevezte a Fidesz frakcióvezetőjét. Ugyanakkor nem válaszolt a Magyar Nemzet kérdésére, hogy milliárdosként lemond-e a csaknem nyolcmillió forintos extra juttatásról, amit Karácsony Gergely főpolgármester jóváhagyott neki.
Kukakáosz és arrogancia
De idézzük fel, ki is az a Mártha Imre, és miért nevezhető Gyurcsány bizalmasának, túl azon, hogy a DK elnöke – mint már utaltunk rá – követendő példaként emlegeti a Budapesti Közművek vezérigazgatóját.
Lapunk a napokban már bemutatta, ki is az a Mártha Imre, akit Gyurcsány ennyire nagyra tart, és mit művelt az elmúlt években az általa vezetett közműcég élén, amiért csaknem nyolcmilliós prémiumot kap a fővárosi adófizetők pénzéből.
Sokan emlékezhetnek még az egy évvel ezelőtti kukakáoszra. A Budapesti Közművek kötelékébe tartozó szemétszállítók 2022 októberének első napjaiban jutottak el oda, hogy rossz bérviszonyaikat nem tűrték tovább, és a kukásautók hibáira hivatkozva napokon át nem ürítették a szemeteseket.
A Karácsony Gergely vezette főváros először azt állította, hogy a kormány miatt nem tud bért emelni, ám ez hamis érvelés volt, amit akkor konkrét számadatokkal cáfoltunk. Szemétszállítás: az állam nem elvett, hanem többet adott a fővárosnak (Vg.hu).
A dolgozókkal maga a fővárosi közműcég vezére, a leginkább milliárdos playboyok életét élő Mártha Imre is tárgyalásba bocsátkozott, ám a kukásküldöttség egyik megjegyzése kellően érzékeltette a helyzetet: szerintük Mártha aznap viselt ruhái drágábbak lehettek, mint amennyire az ott ülő alkalmazottak havi fizetése összeadva rúgott.
A húrt nem lehetett tovább feszíteni, a pénztelenségre hivatkozó Karácsonyék három nap után megegyeztek, ennek részeként bruttó kétszázezer forintos rezsitámogatást és 120 ezer forintos karácsonyi ajándékot kínáltak fel a kukásoknak.
Gyurcsány bizalmasa
Arra viszont talán kevesebben emlékeznek, hogy Mártha Imre már bő 15 éve Gyurcsány bizalmasaként tűnt fel, hiszen 2008 májusában, nem sokkal az SZDSZ-kormányból való kilépése után őt nevezték ki a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) vezérigazgatójának. Ugyanezen a közgyűlésen döntöttek az MVM feldarabolásáról is, és Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a társaság teljes vezetését is azért cserélték le – egy kivételével csak kívülről érkezett igazgatósági tagokat választottak be –, hogy ez az új szemlélet – azaz az energiamonopólium felszámolása – teret nyerhessen a vállalat irányításában.
Mártha Imre az MVM vezérigazgatójaként igyekezett meghálálni a bizalmat Gyurcsányéknak. A PestiSrácok internetes portálon 2014-ben megjelent cikk szerint milliókat keresett a paksi bővítés farvizén Szigetvári Viktor cége 2008–2009-ben.