Utcai romantikázás csapott át üvöltözésbe és pofonosztásba Salgótarjánban

Videó is készült a jelenetről.

Elképesztő dolog zavarta meg a csendes csütörtök déli nyugalmat Salgótarjánban. Egy pár, fittyet hányva minden józan határra, lomok közé fészkelve kezdett romantikázásba a város egyik forgalmas utcáján. A meghitt pillanatok azonban nem tartottak sokáig: Hamar pofonok és ordítozás vette át a főszerepet.

A nool.hu beszámolója szerint egy helyi lakos videóra vette, amint egy férfi és egy nő egymás ölében turbékolnak egy kidobott fotelben a Kistarján út elején, egy szemetes konténer és néhány lomos bútor között. Az utcán sétálók döbbenten figyelték a nyilvános románcot, de még inkább az azt követő viharos fordulatot.


A felvételen jól látszik: A csókokat egy hirtelen pofon követi, majd a nő felháborodottan, trágár szavak kíséretében hátrál ki a helyzetből. 

Tényleg ez volt az utolsó! Mondom, hagyjál békén! Mit képzelsz te, hogy egy nőt ütögetsz, te g*ci?! Hagyjál békén! Hívom a rendőrséget!

– ordította a nő, miközben elsétált a másik mellett, aki azonban tovább követte, figyelmen kívül hagyva minden tiltakozást.

2025. július 05. 17:37
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family