Ünnepi hűségesküt tett Magyar Péternek a Momentum kutatója

Érdekesség, hogy a teljes népesség körében még ebben a partizános kutatásban is a Fidesz vezet - írta a Mandiner

Véres kardként hordozták körbe a Tisza Párt köreiben és az ellenzéki sajtóban azt a közvélemény-kutatást, amelyet a Momentumnak is dolgozó 21 Kutatóközpont készített a Partizán megrendelésére, s amely alapján a Tisza Párt két százalékkal előzi a Fideszt az elméletileg biztos pártválasztók körében (42 versus 40 százalék).

Hogy mennyiben pártatlan egy ellenzéki beállítottságú közvélemény-kutató cég által készített felmérés, amit egy ellenzéki csatorna rendelt meg, és egy ellenzéki pártot hoz ki győztesnek, az olvasó fantáziájára bízzuk.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ugyanakkor az egész folyamat fellibbenti a fátylat pár sajátosságról. Például arról, hogy ezt a közvélemény-kutatási eredményt Magyar Péter már a vasárnapi élőben beharangozta.

Önmagában az, hogy a Tisza Párt elnöke, illetve a kampánystábja jóval azelőtt tud az elvileg nem általuk, hanem a Partizán által megrendelt kutatás eredményeiről, hogy azt egyáltalán nyilvánosságra hoznák, egészen szoros együttműködést feltételez a két (három) fél között. S nem feltétlenül olyat, ami a szabad, független, objektív sajtó, a pártatlan és hiteles közvélemény-kutató cég, és a mindenféle befolyásolást roppantmód elítélő ellenzéki párt között hitelességi kérdések nélkül védhető.

A jelenség akár azt a kérdést is felvetheti, van-e még bármi különbség a Tisza Párt kampánystábja, a Partizán és a 21 Kutatóközpont között?

Aztán ott van maga a kutatócég, a 21 Kutatóközpont, aminek pártatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vezetője, Róna Dániel közgazdász-politológus megfordult már szakértőként a Párbeszéd Magyarországnál, segítette Botka László, Karácsony Gergely kampányát, s a Momentumnak is dolgozott/dolgozik. A 21 dolgozik még Pikó Andráséknak és a baloldali bajai önkormányzatnak is.

Egyébként

  • Botkánál nem járt túl nagy sikerrel, a szegedi polgármester vissza is lépett a kormányfő-jelöltségtől,
  • de Márki-Zay Péterék is megváltak a 21 Kutatóközponttól a méréseik kiszivárogtatása után.
  • Bődületesen nagyot mértek félre az első kerületben, ahol Váradiné Naszály Márta ellenzéki képviselőnek mértek jókora fölényt, mielőtt megbukott
  • de Mándi Lászlót is esélyesnek mérték be Debrecenben, 

aki szintén jókorát hasalt végül a fideszes jelölttel szemben, (a cég mindettől függetlenül szépen tarolt, ami a pénzügyeket illeti).


Független, szakmai, stb.

A Partizánt természetesen már jól ismeri a közvélemény, az is ismert, hogy Magyar Péter újabban kedveli őket, s hogy egyébként amerikai forrásokból dolgoznak, többek között Soros Györgyék pénzéből, amit maguk is elismertek.

Természetesen a kutatóközpontnak is jutott a „guruló dollárokból”, az Action for Democracy a honlapjukon támogatóként is szerepel az úgymond „budapesti székhelyű független szellemi műhely” honlapján.

Nem is kevéssel: a Nemzetbiztonsági Bizottság honlapján 2023. június 21-én közzétett összefoglaló jelentés szerint a Korányi Dávid által vezetett, amerikai Action for Democracy közel 2,6 millió forintot utalt Róna Dániel kutatócégének.


A felmérés is torz

Azt egyébként a felmérés készítői is elismerik, az eredményben lehet +- 3 százalékpontos eltérés, vagyis az előny akkor is hibahatáron belüli lenne, ha tényleg törekedtek volna a reprezentativitásra. Ezt nem tették, hiszen ezer főt kérdeztek meg egy SMS-ben küldött online kérdőívvel, vagyis a lakosság egy jelentős részét, akik nem aktívak annyira a digitális platformokon, eleve kizárták a felmérésből.

Arról nem beszélve, hogy a 21 mérése a pártot választó biztos szavazók kapcsán hozta ki, hogy vezet a Tisza; csakhogy elemzői konszenzus van arról, hogy ciklus közben nem ez a mutató számít, hanem a teljes népesség.
Az összes megkérdezett között pedig még ebben a kutatásban is a Fidesz vezet.

2024. október 23. 12:50
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family