Újra "munkába állt" Tasnádi Péter, ismét börtön várhat rá

A közismert vállalkozó ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt emeltek vádat - írta a Magyar Nemzet.

Ügyészségi közlemény szerint a Jászberényi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászalsószentgyörgyi férfival – és négy társával – szemben, aki verőlegényekkel fenyegetőzve, egy büntetett előéletű budapesti férfi – Tasnádi Péter – segítségével akarta rendezni volt feleségével fennálló pénzügyi vitáját.

A vádirat szerint a 45 éves férfi tavaly január közepén a közösen lakott jászalsószentgyörgyi otthonukban azzal fenyegette meg volt feleségét, hogy verőlegényeket fogad ellene, és az összes pénzét arra fogja áldozni, hogy tönkretegye őt, ha a házzal kapcsolatos, jogosnak hitt pénzbeli követeléseit nem teljesíti.

A férfi pár nap múlva tettekre váltotta volt párjának tett kijelentéseit. Felhívott egy 72 éves budapesti, korábban zsarolás és önbíráskodás miatt büntetett férfit, és megbízta őt azzal, hogy fizetség ellenében segítsen neki követeléseit kikényszeríteni. A vád szerint a megbízott férfi a magyar alvilág egyik legismertebb alakja, aki kisebb megszakításokkal összesen 16 évet töltött börtönben többek között önbíráskodás, súlyos testi sértés, adócsalás, zsarolás, lőfegyverrel visszaélés és bűnszervezetben elkövetett emberölés kísérlete miatt.

A volt férj által megbízott férfi tavaly április 24-én a déli órákban három termetes, sportos testalkatú, húszas éveiben járó férfi kíséretében odautazott a jászsági településre. Amikor a vitás ingatlanban lakó hölgy meglátta a négy férfit a háza előtt, azonnal rádöbbent, hogy volt férje beváltotta ígéretét, mert az autóból kiszálló 72 éves férfiben egy olyan személyt ismert fel, akit korábban bűnügyi híradásokban látott.

Fotó: Illusztráció/MTI/Mohai Balázs

A nő félelmét tovább fokozta, hogy ez a férfi arra utasította háromfős kíséretét, hogy álljanak a ház bejárata elé, és senkit ne engedjenek be oda, amíg ő a volt férjjel és a sértett hölggyel rendezi a vitás anyagi kérdéseket. A nő azonban továbbra sem akart fizetni, ezért a férfi magára hagyta őt és a volt férjét, de távozása előtt nyomatékosan kijelentette, hogy hamarosan visszajön, mert „a mai napon itt egyezségnek kell születnie”.

A férfi kis idő múlva vissza is ment a társai által őrzött házba, és ismét felszólította a sértett hölgyet az „egyezségkötésre”. A nő az általa bűnügyi hírekből ismert férfitól és háromfős kíséretétől való félelmében beleegyezett abba, hogy havi ötvenezer forintot fog fizetni volt férjének azért, hogy lemondjon a házassági bontóperükben a ház egyik szobája vonatkozásában neki ítélt kizárólagos használati jogról. Miután a hölgy a rákényszerített egyezség alapján az első havi ötvenezer forintot kifizette, a volt férje által megbízott férfi és emberei távoztak az ingatlanból.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a 72 éves, büntetett előéletű Tasnádi Péterrel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztést szabjon ki. Az ügyészi indítvány alapján a vádlott – amennyiben beismeri a bűncselekmény elkövetését – hat év börtönben letöltendő szabadságvesztésre számíthat.

Tasnádi Pétert a Terrorelhárítási Központ kommandós egysége fogta el a jászsági eset után. A büntetett előéletű férfi a történteket – saját szemszögéből – egy tévéműsorban is elmesélte, illetve a saját videóblogján is beszámolt róla. Szerinte nem követett el bűncselekményt, csak közreműködött a vitás helyzet feloldásában.

2022. május 09. 07:10
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.