Meglepő ahogyan az ősember védekezhetett a zord telek ellen

Kiderült hogyan védekeztek a neandervölgyi emberek és elődeik a zord téli időjárással szemben.

 

A kutatók a spanyolországi Sima de los Huesos (Csontok szakadéka) régészeti helyszínen feltárt 400 ezer éves tömegsírban talált fosszilis csontmaradványokat vizsgálták meg. Elemzésük nyomán arra a megállapításra jutottak, hogy az ősemberek úgy védekeztek a rendkívüli hideg téllel szemben, hogy átaludták.

A kutatók szerint a korai emberek megkövesedett csontjainak elváltozásai és egyéb károsodásai megegyeznek azokkal, amelyek a téli álmot alvó állatok csontjain voltak megfigyelhetők. Ez pedig arra utal, hogy az ősemberek úgy küzdöttek meg a hideg telekkel, hogy lelassították az anyagcseréjüket és hónapokig aludtak.
Az észak-spanyolországi Atapuercában lévő Sima de los Huesos barlangban folytatott ásatásokon az elmúlt három évtizedben több tucatnyi ember megkövesedett csontmaradványait találták meg a régészek. A barlang csak egy 13 méter mély, merőlegesen lefelé vezető aknán keresztül közelíthető meg.

 

 

A tudósok szerint a barlang valójában egy tömegsír. A megkövesedett csontok több mint 400 ezer évesek és vagy a korai neandervölgyiek vagy elődeik maradványai lehettek.
A Föld egyik legfontosabb paleontológiai kincsesbányájának tekintett régészeti helyszín eddig is kulcsfontosságú betekintést nyújtott az emberi evolúció európai történetébe. A L'Anthropologie című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői kutatásuk alapján most váratlan elmélettel gazdagították ezt a történetet.

Mint az első ásatásokat vezető Juan-Luis Arsuaga és Antonisz Barciokasz, a görögországi Démokritosz Egyetem tudósa tanulmányukban erről beszámoltak: vizsgálatuk szerint a csontokon megfigyelhető, hogy növekedésük szezonálisan minden évben néhány hónapra megszakadt.
Állításuk szerint ezek a korai emberek "olyan anyagcsere-állapotba kerültek, amely segített nekik túlélni a rideg körülményeket, korlátozott mennyiségű táplálékkal és elegendő testzsírkészlettel". Téli álmot aludtak, és ennek nyoma meg is maradt a csontjaik fejlődésében bekövetkezett változások miatt.

A tudósok elismerték, hogy elméletük "tudományos-fantasztikumnak tűnhet", de mint rámutattak, sok emlős, köztük olyan főemlősök, mint a fülesmakik vagy a lemúrok is téli álmot alszanak. "Ez azt sugallja, hogy egy ilyen csökkent anyagcsere genetikai alapja és fiziológiája sok emlősfajban fennmaradhatott, ideértve az embereket is" - érvelt Arsuaga és Barciokasz.

A Sima-barlangban talált csontokon megfigyelt elváltozások a téli álmot alvó állatok, köztük a barlangi medvék csontjain megfigyelt elváltozásokhoz hasonlítanak. "A téli álom lehetett az egyetlen megoldás számukra, hogy túléljenek a zord körülmények között hónapokig egy barlangban" - magyarázták a tanulmány szerzői.

A tudósok szerint elméletüket az is alátámasztja, hogy a Sima-barlangban egy barlangi medve maradványait is megtalálták, s ez hihetőbbé teszi, hogy az ősemberek ugyanazt tették a hideg körülmények és az élelem hiányának túlélésére, mint a medvék.

A szerzők az elméletükkel kapcsolatos ellenérveket is megvizsgálták. Köztük azt, hogy az inuitok és a számik szintén kemény, hideg körülmények között élnek, de mégsem alszanak téli álmot. Arsuaga és Barciokasz szerint azért, mert a zsíros halak és a rénszarvasok zsírja télen is elegendő táplálékkal látja el az inuitokat és számikat. Ibéria akkori szárazsága azonban nem tudott elegendő, zsírban gazdag élelmet nyújtani a Sima-barlangban élőknek a hideg teleken, ezért nem maradt más választásuk, minthogy a barlangban aludják át ezt az időszakot, írja az MTI. 

A Guardian által idézett brit szakértők szerint azonban lehet más magyarázat is a fosszilizálódott csontmaradványokon talált elváltozásokra, és a tanulmány szerzőinek elmélete bizonyára vitát vált ki.

Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum tudósa rámutatott, hogy a nagytestű emlősök, mint a medvék valójában nem alszanak téli álmot, mert nem képesek eléggé csökkenteni a belső hőmérsékletüket. Ehelyett kevésbé mély álomba merülnek, amelyet torpornak neveznek.

MTI/ a címlapfotó illusztráció: facebook.com/Sima de los Huesos

 

2020. december 21. 07:45
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family