Gólyahír!

Újra apa lesz Berki Krisztián

Berki Krisztián és felesége, Mazsi már hosszú ideje szeretnének közös gyermeket, ám a folyamatos akadályok ellenére most megtörtént velük a csoda.

Mostanra sokaknak feltűnt, hogy gömbölyödik Mazsi pocakja, de Berkiék egyelőre hallgattak erről. A Blikk információi szerint azonban már túl vannak a harmadik hónapon is, így nem akarták tovább titkolni a boldogságukat.

"Krisztiánék szeptember óta próbálkoztak, nagyon szerettek volna már kisbabát. Együtt képzelik el a jövőjüket, és szeretnék, ha több gyermekük is lenne. Amikor kiderült, hogy Mazsi terhes, nagyon megörültek, de mivel az első 12 hét kritikus időszaknak számít, így nem szerették volna korábban megosztani a jó hírt a követőikkel. Nemrég megvolt minden harmadik hónapos vizsgálat, a pici jól van, makkegészséges, ami fantasztikus hír" - mondta a házaspár egyik barátja a lapnak.

Berkiék sokat küzdöttek azért, hogy közös kisbabájuk lehessen, azonban nem volt olyan egyszerű, hogy Mazsi teherbe essen, így egy specialista segítségét is kérték. Lombikprogramba is belevágtak, ami nem sikerült elsőre, de alternatív gyógymódok után is néztek és végül az akupunktúrás kezelést is kipróbálták.

"A második alkalom után meg is fogant a baba! Kellett mindehhez a vitaminkúra, az akupunktúra a stresszmentesebb élet, és hogy ne görcsösen akarjam az egészet, ami, valljuk be, sok év próbálkozás után iszonyúan nehéz. Ez valahol csoda" - mesélte Mazsi, Krisztián pedig hozzátette, ő szinte azonnal érezte, hogy felesége teherbe esett.

Krisztián elmondta, hogy első házasságából született gyermeke, Nati egy beszélgetés során tudta meg, hogy a kistestvére már ott van Mazsi pocakjában.

Elárulták azt is, hogy ha fiú lesz, akkor a Krisztián nevet kapja a baba.

2021. április 15. 07:45
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
GYILKOSSÁG - Mellkason szúrta ismerősét egy férfi Nagykanizsán péntek este. Egy vita után támadt a harminc éves kése...
Koncertek és ügető futam, óriáskerék, gamer pavilon sőt még necc party is várta a családokat az MBH Bank családi nap...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...