koronavírus

Ismét meghosszabbította a veszélyhelyzet érvényességét Szlovákia

A szlovák kormány elrendelte a vészhelyzet további 40 napig tartó érvényességét. 

Az intézkedésről keddi ülésén döntött a pozsonyi kabinet a koronavírus-fertőzés terjedésére hivatkozva. A veszélyhelyzet mostani - már második - meghosszabbítását az az új alkotmánytörvény tette lehetővé, amelyet kedden hagyott jóvá a pozsonyi törvényhozás írja az MTI.

A gyorsított eljárásban elfogadott jogszabályt hevesen ellenezte az ellenzék, és jogi szakértők bírálatát is kiváltotta. A jogszabályban bírálói leginkább azt kifogásolták, hogy annak alapján a kormány a végtelenségig hosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, illetve azt, hogy a kormány bármilyen mértékben és formában kibővítheti a lakosságra vonatkozó mozgáskorlátozásokat, és kényszertartózkodást írhat elő.

Ha az alkotmánytörvényt a kormánykoalíció nem tudta volna jóváhagyni a törvényhozásban, akkor december 29-én "de jure" lejárt volna az októberben bevezetett veszélyhelyzet, és így több korlátozó intézkedés - köztük a december 19-től bevezetett kijárási tilalom is - hatályát vesztette volna. Így azonban mindezek az intézkedések továbbra is hatályban maradnak, az eredeti tervek szerint legalább január 10-ig.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2020. december 30. 07:31
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...
A világ legmagasabb napraforgóját termesztette egy ukrán származású férfi az Indiana állambeli Fort Wayne-i kertjéb...
Legkevesebb 42 embert gyilkolt meg egy bűnbanda a Haiti fővárosához, Port-au-Prince-hez közeli halászfaluban pénteke...
Márki-Zay Péter — aki ma már Magyar Péter egyik legfőbb szövetségeseként próbál visszatérni a politikai színtérre — ...