Újabb horror vágóhíd: rövid időn belül már a harmadik "vérzett el"

Ismét súlyos higiéniai hiányosságokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy vágóhídon, ez alkalommal Vas megyében. Az üzem tevékenységét a tapasztalt jogsértések miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette.

A hivatal megjegyzi, hogy ellenőrei sorozatban immár harmadszor szembesültek súlyosan jogsértő higiéniai körülményekkel egy marhavágóhídon.

A most ellenőrzött Vas megyei üzemben amellett, hogy nem volt takarítva, nem voltak biztosítottak sem az eszközök, berendezések tisztításának, sem a személyzet megfelelő kézmosásának feltételei. Mindez, amellett, hogy jogszabályban előírt, alapvető élelmiszerbiztonsági követelmény, a jelenlegi járványhelyzetben különösen súlyos mulasztás - emelte ki a Nébih.

A vágóhíd több helyiségében hiányzott a kézfertőtlenítő-, a kézmosószer, a papírtörölköző. A vágósoron található kézfertőtlenítőt ugyan hatósági felhívásra üzembe helyezték, de beindítását követően a benne lévő víz felforrt, a termosztátja nem működött, hőmérője pedig nem is volt.
Az üzemben volt olyan késfertőtlenítő, ami hőmérséklet emelkedésére utaló jelet nem mutatott (és hőmérővel sem rendelkezett), míg egy másikban a víz felforrt, erősen habzott, szennyezett volt.
A közlemény szerint a zsigerelő-negyedelő helyiségben a szegyfűrész fertőtlenítőjét nem kötötték be a szennyvízhálózatba, így a beleeresztett víz közvetlenül a padozatra folyt. Nem működött a bárdfertőtlenítő sem, abban egy rozsdás fűrészt tároltak.

A Nébih a súlyos élelmiszerhigiéniai jogsértések miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem vágóhídi tevékenységét. Az ügyben az eljárás és bírság megállapítása folyamatban van.
Az üzem adatai elérhetők a Nébih honlapján, a https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek címen.

MTI/Fotó: nebih.gov.hu

2021. február 17. 07:21
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...