Újabb házkutatást tartott a rendőrség a Szőlő utcai álhírbotrány miatt

A Szőlő utcai pedofilbotrányként elhíresült álhírügy újabb fejleménye, hogy a rendőrség ismét házkutatást tartott egy érintett személynél. Ezúttal Váradi Paszkál youtuber otthonában jártak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, akik több adathordozót és mobiltelefont is lefoglaltak.

A nyomozók által átadott hivatalos határozat szerint az eljárás oka „nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja”. Ez megerősíti, hogy a hatóság a korábban terjesztett, valótlan pedofilvádak miatt folytat eljárást.

Nem ez az első házkutatás a botrány kapcsán. A napokban Juhász Péternél és Káncz Csabánál is megjelentek a rendőrök, és több elektronikus eszközt lefoglaltak. Juhászt pénteken a budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen hallgatták ki tanúként. A volt politikus podcastjében hangzott el először a hírhedt „Zsolti bácsi” neve, akit a baloldali média egy kitalált pedofil történet középpontjába állított.

Juhász a kihallgatás után panaszt nyújtott be a házkutatás ellen, ugyanakkor azt állította, hogy a rendőrségnek már megadta informátora – azaz „Zsolti bácsi” – nevét. A hatóság így hamarosan kiderítheti, ki állhat a kitalált karakter mögött, akinek történetére az egész botrány épült.

Tüntetéssel próbálnak nyomást gyakorolni

A fejleményekre reagálva Puzsér Róbert vasárnap délutánra szolidaritási demonstrációt hirdetett a Kossuth térre „Elég a megfélemlítésből” címmel. Az esemény célja Juhász Péter melletti kiállás, a felszólalók között pedig ott lesz Látó János is – az a férfi, aki először beszélt a kitalált „Zsolti bácsiról”. A színpadon több ismert név is megjelenik, köztük Hadházy Ákos, Pankotai Lili és Radics Péter.

A fotó illusztráció (police.hu)

Kocsis Máté: hozzák nyilvánosságra a bizonyítékokat!

A botrányra reagálva Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője élesen bírálta Juhász Pétert és támogatóit. Kocsis szerint, ha valóban rendelkeztek információkkal egy pedofilügyben, feljelentést kellett volna tenniük, nem pedig politikai célokra használni a vádat.

A frakcióvezető szombati közleményében határidőt is szabott:

Juhász Péterék legkésőbb holnap 14 óráig hozzák nyilvánosságra az összes bizonyítékot, különben maguk válnak pedofilmentegetővé.

A rendőrség továbbra is nagy erőkkel vizsgálja, kik álltak az álhírek mögött, és milyen célból terjesztették azokat. Az eddigi házkutatások és lefoglalások azt jelzik, hogy az ügy nemcsak politikai, hanem büntetőjogi következményekkel is járhat azok számára, akik részt vettek a rágalmazó kampányban.

A Szőlő utcai történet így egyre inkább az álhírgyártás és a politikai manipuláció iskolapéldájává válik – amelynek szereplői most a hatóságok előtt kénytelenek elszámolni korábbi állításaikkal.

2025. október 05. 10:16
A Szőlő utcai álhírbotrányt kirobbantó Látó János is fellép azon a tüntetésen, amelyet Puzsér Róbert szervez a Juhás...
Egyre több részlet derül ki arról az emberről, aki saját magát „Látó Jánosként” próbálja prófétai szerepben feltünte...
Tankolás közben elgurult egy autó az M0-son Szigetszentmiklósnál. A kocsi ezután nekicsapódott a benzinkútnak és átt...
Hát ennyire pofátlan nem lehet egy társaság – jelentette ki videójában a Fidesz frakcióvezetője, kiemelve, hogy az e...
A németországi karácsonyi vásárok egyre nehezebben finanszírozhatók a szigorú biztonsági előírások miatt, amelyek a ...
Felvetődött Magyar Péter lecserélése, mert hogy mostanában úgymond nem áll annyira jól a Tisza, Radnai Márk Népszava...
Németországban egyre nagyobb méreteket ölt az apasági elismeréssel való visszaélés, amely mögött szervezett migráns ...
Németországban megszüntetik a frankfurti Globális Iszlámkutató Központot. Az intézményt alapító Susanne Schröter etn...
Dieter Romann, a német szövetségi rendőrség (Bundespolizei) vezetője egy interjúban elismerte: a 2015-ös migrációs v...