Elhallgattatják a kritikus hangokat Németországban, egyre jobban terjed az iszlamizáció

Németországban megszüntetik a frankfurti Globális Iszlámkutató Központot. Az intézményt alapító Susanne Schröter etnológus a német Die Weltnek arról számolt be, hogy tudatos ellehetetlenítés áll a háttérben. Az iszlámmal szemben kritikus gondolatokat megfogalmazóknak komoly retorziókkal kell szembenézniük az egykor szebb napokat látott Németországban - summázta a hirado.hu.

Frankfurtban október 1-jén bezárta kapuit a Goethe Egyetem mellett működő Globális Iszlámkutató Központ, amelyet több mint egy évtizeden át vezetett Susanne Schröter professzor. A 68 éves etnológus úgy látja, hogy a központ megszüntetésének oka nem szakmai, hanem ideológiai.

Az iszlamizmus kritikai vizsgálata nem illik a mai akadémiai közegbe. A posztkoloniális elmélet dominál, amely szerint az iszlamizmus legitim ellenállás a Nyugattal szemben. Aki mást mond, azt rasszizmussal vádolják

– fogalmazott Schröter a Weltnek adott interjúban.

Zaklatás és elhallgattatás, leuralja a német hétköznapokat az iszlamizáció

A professzor beszámolója szerint évek óta zaklató kampányok, nyílt levelek, hallgatói tiltakozások és könyvbetiltási kísérletek kísérték pályáját.

A kritikai iszlámkutatás Németországban gyakorlatilag megszűnt. Senki nem meri felvállalni az olyan kényes témákat, mint a becsületgyilkosság vagy az iszlamista szervezetek befolyása, mert azonnal véget ér a karrierjük

– mondta Schröter.


Az etnológus szerint az iszlamisták sorozatos apró lépésekkel érnek el sikereket a német társadalomban: külön nemekre osztott rendezvények, interneten árult gyermekeknek szánt teljes testet fedő fátylak, vagy iskolai nyomásgyakorlás a lányok fejkendőviselésére és a ramadán betartására.

Schröter szerint az iszlamizmus áldozatairól – főként nőkről, gyermekekről és a hitüket elhagyókról – szinte senki nem beszél, mert a baloldali pártok az iszlamistákat is sérülékeny csoportként kezelik.

Kultúrharc Németországban

A professzor szerint a woke-ideológia mára minden társadalmi területre beférkőzött – az akadémiától az állami intézményeken át a civil szervezetek világáig.

Ez már nem pusztán tudományos vita, hanem egy új kulturális háború, amelyben a kritikus hangokat elnémítják

– foglalta össze helyzetértékelését.

Schötter szerint a helyzet a jobboldali AfD malmára fogja hajtani a vizet, amely egyedüliként tematizálja az iszlamizáció, a bevándorlás és a woke-ideológia káros hatásainak kérdését.

2025. október 05. 11:21
A Szőlő utcai álhírbotrányt kirobbantó Látó János is fellép azon a tüntetésen, amelyet Puzsér Róbert szervez a Juhás...
Egyre több részlet derül ki arról az emberről, aki saját magát „Látó Jánosként” próbálja prófétai szerepben feltünte...
Tankolás közben elgurult egy autó az M0-son Szigetszentmiklósnál. A kocsi ezután nekicsapódott a benzinkútnak és átt...
Hát ennyire pofátlan nem lehet egy társaság – jelentette ki videójában a Fidesz frakcióvezetője, kiemelve, hogy az e...
A németországi karácsonyi vásárok egyre nehezebben finanszírozhatók a szigorú biztonsági előírások miatt, amelyek a ...
Felvetődött Magyar Péter lecserélése, mert hogy mostanában úgymond nem áll annyira jól a Tisza, Radnai Márk Népszava...
Németországban egyre nagyobb méreteket ölt az apasági elismeréssel való visszaélés, amely mögött szervezett migráns ...
Dieter Romann, a német szövetségi rendőrség (Bundespolizei) vezetője egy interjúban elismerte: a 2015-ös migrációs v...
Magyar Péter egyetért Tarr Zoltánnal: úgy nem lehet választást nyerni, ha azt mondják, hogy a kormányzati kedvezmény...