Új tűzszünetről állapodott meg Izrael és Szíria

Izrael és Szíria tűzszünetről állapodott meg azt követően, hogy a héten az izraeli hadsereg beavatkozott a szíriai kormányerők és rivális fegyveres csoportok közötti összecsapásokba - jelentette be szombat hajnalban Tom Barrack, az Egyesült Államok szíriai megbízottja.

Múlt vasárnap robbantak ki véres összecsapások a Szíria déli részén fekvő esz-Szuveidában szunnita beduin törzsek és a síita iszlám iszmailita ágához tartozó kisebbség, a drúzok között. A szíriai kormányerők a hét elején igyekeztek megfékezni az összecsapásokat, de inkább a beduinok pártját fogták a konfliktusban.

Csütörtökön kivonultak a térségből, és a harcokban addig az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns megfigyelő szervezet szerint több mint 260-an haltak meg, jelentős részük polgári személy, és az ENSZ szerint csaknem 80 ezren kényszerültek elhagyni az otthonukat. Az izraeli hadsereg légicsapásokkal lépett fel a drúzok védelmében.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Tom Barrack az X-en jelentette be az új tűzszünet hírét Izrael és Szíria között. A Törökország, Jordánia és más szomszédos országok által támogatott megállapodásban felszólítják a szembenálló feleket, hogy tegyék le a fegyvert, és "a Szíriában élő többi kisebbséggel együtt építsenek fel egy új és egységes szíriai identitást".

Izrael számos légicsapást hajtott végre a szíriai kormányerők konvojai ellen, sőt csapást mért a szíriai védelmi minisztérium épületére is Damaszkuszban. A drúzok jelentős közösséget alkotnak Izraelben, ahol integrált kisebbségként tekintenek rájuk, tagjaik gyakran szolgálnak az izraeli hadseregben is - tájékoztatott az MTI.

2025. július 19. 08:44
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...