Tűz ütött ki, többen meghaltak egy járványkórházban Ukrajnában

Tűz ütött ki egy koronavírus-betegeket ellátó kórházban csütörtökre virradó éjjel az Ukrajna keleti részén lévő Zaporizzsjában, három beteg és egy fiatal orvosnő életét vesztette, ketten megsérültek - adták hírül ukrán hírportálok.

Az UNIAN hírügynökség Irina Venegyiktova főügyész közlésére hivatkozva azt írta, hogy az áldozatul esett betegek - egy 91, egy 76 és egy 64 éves nő - valamennyien lélegeztetőgépen voltak. A negyedik áldozat egy 26 éves aneszteziológus orvos. A vizsgálatok előzetes eredménye alapján füstmérgezésben vesztették életüket.

A főügyész közölte, hogy további nyolc beteget, akik közvetlen veszélyben voltak a tűztől, épségben kimentettek. Megsérült egy másik aneszteziológus orvos és egy ápoló is. Mindkettőjüket égési sérülésekkel és füstmérgezéssel szállították kórházba.

A megyei ügyészség büntetőeljárást indított a tűzbiztonsági követelmények megsértése, halált okozó gondatlanság címén.

A tűz a fertőző betegeket ellátó megyei kórház ötszintes épületének első emeletén tört ki, és mintegy 50 négyzetméteren terjedt szét. A kiérkező tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat.

Az Ukrajinszka Pravda értesülése alapján az épületben a tűz kitörésekor összesen 29-en tartózkodtak. A többi szintről nem evakuálták a betegeket, mert ők nem voltak veszélyben. A hírportál arról is beszámolt, hogy az égő emeletről a lélegeztetőgépen lévő betegeket ölbe véve menekítették ki.

Közben Ukrajnában csütörtökre tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése

Egy nap alatt több mint ötezer új beteget jegyeztek fel, csaknem 1800-zal többet, mint a megelőző napon. A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 5082 új esettel 1 232 246-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 140 áldozattal 23 229-re. Eddig 1 055 406-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem tízezren, az aktív betegek száma így mintegy ötezerrel 153 611-re csökkent.

A legtöbb új beteget, 429-et ezúttal az ország nyugati részében lévő Hmelnickij megyében jegyezték fel, a legtöbb elhunytat, 22-tőt pedig a kelet-ukrajnai Donyeck megyében.
Denisz Smihal miniszterelnök közben közölte, hogy Ukrajnába "az elkövetkező hetekben" érkezik 117 ezer dózis koronavírus elleni Pfizer-BioNTech vakcina a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül, és még februárban elkezdik vele beoltani a legveszélyeztetebbeket. A kormányfő azonban pontos időpontot az oltások megkezdésére továbbra sem nevezett meg - jegyezte meg beszámolójában az UNN hírportál.

Az első körben Ukrajnában egészségügyi alkalmazottakat, valamint időseket és krónikus betegeket terveznek beoltani.

MTI

2021. február 04. 11:05
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak egy háztűzben Balatonfüreden, felrobbant két gázpalack is, az épület teteje beomlott. Az...
Szoboszlai Dominik Arsenal elleni gólja bejárta a világot, sőt a Liverpool szurkolói a hónap góljának is megválaszto...
family
Csak úgy repkednek a puszik a Miss Universe Hungary lipóti felkészítőtáborának próbatermében, ahol az idei mezőny tí...
family
Idén szeptemberben már harmadik alkalommal indult el az életmódprogram, melynek célja, hogy több mozgást vigyen a ta...
family
Házat, lakást vásárol most mindenki, szó szerint licitharc dúl az ingatlanokért! A sztárok is küzdenek, mutatjuk, ho...
family