Turisztikai nagykövet lesz a világhírű teniszező

Svájc turisztikai nagyköveteként tevékenykedik majd a teniszező, Roger Federer, akinek az lesz a feladata, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után ismét látogatókat vonzzon hazájába.

A Tourismus Schweiz nevű szervezet úgy fogalmazott, hogy a 39 éves, 20-szoros Grand Slam-győztes volt világelső sportteljesítményével, szimpatikus, két lábbal a földön járó stílusával évek óta pozitívan képviseli az országot.
"Mindig, amikor szóba kerül a nevem, ott van mellette a svájci zászló is. Erre nagyon büszke voltam mindig is, és ez így is marad" - mondta Federer.
A játékos többek között bemutatja majd kedvenc helyeit reklámfilmek formájában. A szerepvállalásáért járó pénzt az alapítványa kapja, amely hátrányos helyzetű gyerekeket támogat.

Nem először látható salakos, avagy füves pályán kívüli szerepben a teniszlegenda, a szemfülesek láthatták már főzni egy tésztareklámban, vagy kanyargós utakon lavírozni egy szuper autóval. A szereplés tehát nem áll távol tőle, most pedig a szívéhez nagyon közel álló hazáját promotálhatja.

 

MTI/címlapfotó: twitter.com/rogerfederer

2021. március 29. 08:45
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family
DRÁMA - Meg akarta ölni az anyját és saját magát is egy szigetszentmiklósi férfi. A lelkisegély-szolgálatnak mondta ...
Nemcsak, hogy összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor, hanem igazán extra, exkluzív információkkal lepik most meg...
family
Egyetlen lövéssel kivégezték, meggyilkolták magyar idő szerint szerda este fél 9 előtt tíz perccel Donald Trump kulc...
family