Túljutott az ötödik hullám csúcsán Németország, jöhetnek a lazítások

Németország túljutott a koronavírus-járvány ötödik hullámának csúcsán, így el lehet kezdeni a járványlassító korlátozások lazítását - mondta kedden a szövetségi egészségügyi miniszter.

Karl Lauterbach a Bild című lap hírportálján ismertetett nyilatkozatában kiemelte: éppen egy hónapja jósolta meg, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatának szétterjedése miatt elindult ötödik járványhullám február közepéig emelkedik, majd leszálló ágba kerül.

Ez így is történt, "az omikronhullám túl van a csúcson", és ez lehetőséget ad "mértékletes lazításokra" - mondta a legelismertebb járványtani szakértők közé tartozó miniszter.

A szociáldemokrata (SPD) politikus - a kölni egyetem egészség-gazdaságtani és epidemiológiai intézetének (IGKE) politikai munkája miatt fizetés nélküli szabadságon lévő igazgatója - elmondta, hogy teljes mértékben támogatja a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szerdai tanácskozására készített előterjesztést, amely szerint a csillagászati tavasz kezdetéig, március 20-ig fokozatosan visszavonnak számos járványlassító szabályt.

A legsúlyosabb korlátozásokat le lehet bontani, "de nem többet, nehogy újabb emelkedést kockáztassunk" - mondta Karl Lauterbach.

A terv szerint első lépésként tízről húszra emelnék a létszámhatárt a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) ellen oltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek részvételével tartott családi eseményeken és egyéb magánrendezvényeken. Eltörölnék azt a szabályt is, hogy az oltatlanok kizárólag az alapellátást biztosító üzletekbe léphetnek be.

Fotó: Illusztráció (MTI)

Második lépésként, március 4-től az oltatlanok - friss negatív gyorsteszt lelettel - ismét járhatnának vendéglőbe, és igénybe vehetnének számos szolgáltatást, például megszállhatnának hotelben. Lazítanák a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokat is.

Harmadik lépésként, március 20-tól egy sor további szabályt is törölnének, például azt, hogy kötelező biztosítani az otthoni munkavégzés lehetőségét minden dolgozónak, akik személyes jelenléte nem elengedhetetlen a munkahelyen.

Az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedések - közösségi maszkviselés, társas távolságtartás - a tavasz kezdetével is érvényben maradnának.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) keddi kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 159 217 ember szervezetében mutatták ki a vírust Németországban. Ez nagyjából hat százalékos csökkenés az egy héttel korábbi 169 571-hez képest. A legfontosabb járványügyi mutatószámok közé tartozó hétnapi fertőzésgyakoriság - az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma 1441-ről 1437-re csökkent.

Az új esetekkel együtt 12 580 343 fertőződést regisztráltak a járvány 2020-as kezdete óta. A halálos áldozatok száma egy nap alatt 243-mal emelkedett, 120 220-ra.

MTI

2022. február 15. 20:04
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Divatikonok, sztárparádé, extravagáns és lenyűgöző kollekciók... ruhák minden mennyiségben! A Budapest Central Europ...
family
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 8., hétfő
Tényleg egy társkeresőn keresi az igazit Rubint Réka? Az ország egyik legismertebb fitneszanyukája, aki nemrég még a...
family
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family