Túl magas labdát dobott kedvesének Krausz Gábor: „Oda talán ruha sem kell majd” - Videó

Mikes Anna zavarában hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon a kijelentésre.

Mint arról korábban beszámoltunk, Mikes Anna és Krausz Gábor is harcba száll a fődíjért az Ázsia Expressz műsorában, a hivatalos bejelentés után egy nappal pedig már indulnak is a keleti kalandra. A fülöp-szigeteki Manilára tartó repülőgéppel péntek délután indulnak a csapatok, így a legtöbben egy-egy utolsó videóban számoltak be az utolsó itthon töltött óráikról.

A sztárpár Instagram-bejegyzésében megmutatta, hogy egy órával a felszállás előtt még nyitott bőröndökkel ültek a nappalijuk közepén, a ruháik egy részére ugyanis még várni kellett, hogy a mosás után megszáradjanak. Mikes Anna ekkor viszont már bevallotta, hogy egy kicsit kezd aggódni, hogy lekésik a repülőgépet.

De mivel olyan helyre megyünk, ahol ruha se kell nagyon, ezért nincs probléma

– válaszolta erre viccesen Krausz Gábor, amire kedvese zavarában hirtelen nem is tudott mit mondani.

„Mi?” – kérdezett vissza nevetve a profi táncos, amire végül a sztárséf kifejtette, hogy az útra nem fognak tudni sok ruhát magukkal vinni.


Krausz Gábor egyébként pénteken ünnepli születésnapját, amiért követőitől semmi mást nem kért, csak hogy szavazzanak rájuk a TV2 Play oldalán. A honlapon egyébként bármelyik párosra leadhatják voksaikat, a nyertes pedig a verseny során egy hasznos jutalomban részesül majd.

2024. március 22. 16:47
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family