Tudtad? 11 milliós jutalom jár járatritkításért Budapesten – Karácsony 200 millióval tömte ki a spanokat

A főpolgármester megint kitömte jutalommal a haverokat, miután 50 milliárdos adósságba taszította májusban a fővárost.

Míg az a nagy kérdés a Városházán, hogy a csőd szélén lavírozó főváros hogyan húzza ki az év végét pénzügyileg, addig Karácsony Gergely összesen 200 millió forinttal tömte ki ismét a haverokat. A főpolgármester tavaly óriási botrányt robbantott azzal, hogy míg eladósította Budapestet, addig hitelből fizetett prémiumot kedvenc kádereinek. Most is ugyan ez a helyzet, de már fifikásabb volt Karácsony, inkább előremenekülve és áldozati pózban ő jelentette be a döntését, miszerint 200 millió forint jutalmat ad a közcégek vezetőinek. Így fordult elő az is, hogy az utasokat lepulykázó Walter Katalin mesés összeghez jutott. A BKK vezére a havi 2,8 milliós fizetése mellett 11,6 millió forintot tehet zsebre most, miközben év elején járatritkítási csomagot akart átnyomni sunyin a budapestieken. Mártha Imre, a luxuséletet élő budapesti közművezér is kapott "szerény" 11,7 milliót és a sornak még nincs vége... 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Vitézy Dávid, az alig pár száz szavazattal alulmaradó volt főpolgármester-jelölt szerint, csúsztatás lehet Karácsony érvelése, ezért is kéri, hogy a főpolgármester az összes jutalomra vonatkozó dokumentumot hozza nyilvánosságra...

Adósságban a város, de 200 milliós prémiumra azért futja

Akár milliárdos is lehetett a kamata annak az 50 milliárdnak, amelyet a csőd szélén vergődő Karácsonyék a tavalyi trükkös hitelfelvétel (faktorálás) után visszafizettek a hitelintézeteknek. A helyzet azonban nem változott a pénzügyi trükközés ellenére sem. Az idén befolyó iparűzési adóból ugyan fedezték Karácsonyék a tavalyi kötelezettségeket, de ennek az az ára, hogy az ideieket már májusban sem tudta fizetni a Városháza. Ezért májusban újabb trükkös hitelhez folyamodtak, azaz újabb 50 milliárddal adósították el a bankok felé Budapestet. Ezt talán vissza tudja fizetni ősszel a főváros, de akkor szintén elkölti erre az akkor befolyó iparűzési adót. Vagyis ördögi körbe kerültek, mindig előre költik el a bevételt. A pénzügyi szerencsétlenkedés miatt, az új közgyűlés az évet nagyon nehezen fogja tudni megoldani. Ezért is közölte inkább előre a főpolgármeser Facebook-oldalán a jutalomosztást, hogy elkerülje az újabb botrányt.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Csak a vezetők kaptak milliókat, a dolgozók nem 

Karácsony Gergely a jutalom osztás kapcsán arra hivatkozott, hogy a cégvezetők és dolgozók "emberfeletti erőfeszítésekkel" bizonyítottak. Csak csöndben jegyezzük meg, hogy a dolgozók kimaradtak a szórásból. Sőt az ismét, 11 millió 748 ezer forintos prémiummal kitömött és luxuséletéről elhíresült Mártha Imre közművezér alig tudta lenyugtatni a "gombokért" gürcölő alkalmazottakat, például a kukásokat. Walter Katalin neve sem cseng jól a fővárosiak körében, hiszen titokban járatritkítást akart végrehajtani. Amikor kiderült, pluszban vágásérett pulykáknak is nevezte a fővárosi utasokat. Csaknem 11 milliót tett zsebre a Városháza eladása kapcsán ismertté vált Barts J. Balázs is, a vagyonkezelőt korábban Karácsony megrovásban részesítette. Bolla Tibor BKV-vezér 11 millió 40 ezer forintot kap, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Faix Csaba pedig több mint 8 milliót. Ez azért figyelemreméltó, mert sajtóhírek szerint, ez az egyik kifizetőhelye a fővárosnak... Tavaly például több, mint 1,2 milliárd forintot fordítottak az adófizetők pénzéből a cég által szervezett közösségi projektekre. A győzteseik között pedig a baloldal holdudvarához köthető cégek és személyek szerepeltek. A többi között Márki-Zay Péter egykori kampánytanácsadója, vagy Karácsony Gergely főpolgármester egykori munkaadója, a Medián. A legnagyobb értékű szerződést egy egyszemélyes kft.-vel kötött médiavásárlásról szól, mintegy 400 millió forintért.

Sántít Karácsony magyarázkodása

Karácsony azt is írta "előremenekülő" posztjában, hogy azért is hagyta jóvá a jutalomosztást, mert a szóban forgó cégvezetők munkaszerződése úgy szól, "hogy a teljes éves javadalmazásuk nagyjából 72 százalékát személyi alapbérként, havonta kapják meg, míg a teljes javadalmazásuk 28 százalékához csak akkor juthatnak hozzá, ha a teljesítménykövetelményeknek is megfelelnek" . 

Vitézy Dávid lebuktatta a főpolgármestert

Önmagában azzal nincs baj, ha a bérük egy részét csak akkor kapják meg a cégvezetők, ha nem magától értetődően elérhető célt, feladatot teljesítenek, eredménymutatót elérnek. Azonban tudjuk: a BKV vezérigazgatójának célkitűzéseit legutóbb csak akkor fogadták el, amikor már 100% bizonyossággal tudható volt, hogy teljesülni fognak – a prémiumkiírás ugyanis december 19-i keltezésű volt. Ez így viszont már nem teljesítménybér, hanem tuti jutalom

– írta Vitézy közösségi oldalán reagálva. A politikus hozzátette:"Kérem Karácsony Gergelyt, hogy az összes jutalmazott cégvezető feladatkiírását és a teljesítési igazolást az alátámasztó dokumentumokkal együtt, hozza nyilvánosságra. Ha októberig ez nem történik meg, képviselőként fogom ezt kezdeményezni erre az évre nézve, és a jövőre nézve általánosságban is”.

Botrány a tavalyi jutalmak körül

"Az apa férfi, a benzinár nő, a vonaljegy marad 350 forint" -ezt Karácsony Gergely posztolta korábban, hiszen évekig azzal kampányolt, hogy nem fogja megemelni a vonaljegy-árakat, de ez is másként alakult, hiszen a posztjára néhány hónappal bejelentette, hogy 450 forintra emeli a tömegközlekedéshez használat jegy árát, Budapest drámai pénzügyi helyzete miatt. Akkor azt mondta:"Előbb-utóbb emelnünk kellene és sokkal tisztességesebb ezt a választás előtt őszintén megtenni, mint a választás után sunnyogva" – fogalmazott a főpolgármester. Ezek után pláne furcsa volt, amikor lebukott, hogy suttyomban mesés összegeket hagyott jóvá három BKK-s, és hat BKV-s vezető számára, saját hatáskörben... Az érintettek között akkor összesen 65 millió forintot szórt szét. Karácsony azzal magyarázta a prémiumosztást tavaly, mert szerinte javult a budapesti közlekedés minősége...

Forrás: Ripost

2024. július 25. 17:13
Ijesztő csúszómászó szökött el Dunaújvárosban, nagy pánikot okozott
Szökött siklót mentett meg egy önkéntes tűzoltó Dunaújvárosban a minap.
Porig égett Aurelio autója az M6-oson, videóra vette a tragédiát
Szerencsére nem sérült meg a balesetben.
Ilyet még senki nem választott a lánykérés helyszínének
Mindenki ledobta magáról a textilt.
Új videót tettek közzé a magyar túszról
Másfél éve ejtette túszul a Hamasz, most újabb videót tett közzé a terrorcsoport a magyar-izraeli fogolyról.
„Csak semmi bennfenteskedés!” – szúrt oda Orbán Viktor Magyar Péternek az OTP közgyűlésén
Nekem nincsenek OTP-részvényeim, ezért kereskedni sem tudok velük, sem szabályosan, sem bennfentes módon – jelentett...
Ideje megvédeni magamat!
Áll a bál a Házasság első látásra szereplői körül... és nem csak azért, mert Judit és Petra csúnyán összebalhézott a...
family
Tények teljes adás, 2025. április 25., péntek
SOKKOLÓ - Konyhakéssel támadt a barátja szomszédjára egy részeg férfi Budapesten, videón a sokkoló szurkálás. Egy sz...
Itt kő kövön nem marad!
Óriási a sikere a Nagy Duettnek, így az eredeti tervhez képest plusz két adással készül a showműsor! De mit szólnak ...
family
Milliomos droghálózatot számoltak fel az esztergomi rendőrök
Esélyük nem volt a menekülésre.
Ez hátborzongató!
Őrjöng Horváth Gréta, rendőrségre ment a Farm VIP sztárja! Kiakadt, mert felhasználták az arcát és a hangját is, hog...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.