Továbbra is fenntartja a kormány a családtámogatások rendszerét

Minden eddiginél nagyobb összeget, több mint 3200 milliárd forintot fordít jövőre a kormány a családtámogatásokra a következő évi költségvetés szerint, vagyis nem csak megmarad a családtámogatási rendszer, de az idei évnél 450 milliárd forinttal többet is fordítanak rá. Ezzel az összeggel arányaiban Magyarország költi a legtöbbet a családok támogatására az Európai Unión belül - írta a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor már januárban arról beszélt, hogy ha újra kormányt alakíthat, minden marad a régiben, vagyis az elmúlt években kiépített családtámogatási elemek megmaradnak hosszabb távon is, a lejárók esetében pedig hosszabbítás várható. A Fidesz–KDNP végül minden korábbinál erősebb felhatalmazást kapott a választásokon, az Országgyűlésben ismét kétharmados többsége van.

Csakhogy időközben háború kezdődött a szomszédunkban, a magyar kormány viszont éppen azért döntött a rezsivédelmi és honvédelmi alap felállításáról, illetve a nagyvállalatokat sújtó extraprofit-különadó kivetéséről, hogy ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter már az extraprofit-különadó bejelentésekor hangsúlyozta, hogy tilos hozzányúlni a családtámogatásokhoz.

Mindez beleillik abba az elvbe, amelyet 2010-es kormányra kerülése óta szem előtt tart az Orbán-kormány. Jelesül, hogy az elemről elemre, támogatásról támogatásra felépített családtámogatási rendszerhez folyamatosan mindig hozzátettek, de nem vették el, nem szüntették meg egyetlen általuk bevezetett elemét sem – ahogy ez most, az elhúzódó háború árnyékában sem lesz így.

A babaváró támogatás a legnépszerűbb támogatási elem, amelyet három év alatt már 220 ezren igényeltek.

A támogatásra minden olyan házaspár jogosult, ahol a feleség 18 és 41 év közötti. A szabad felhasználású hitel az első gyermek születésével kamatmentes hitellé alakul, és törlesztését három évre felfüggesztik, a második gyermek születésével a tartozásból hárommillió forintot elengednek és újabb három évre felfüggesztik a törlesztést, a harmadik gyermek érkezésével pedig a család teljes tartozása megszűnik.

Az otthonfelújítási támogatás sikere is óriási, hiszen a tavaly januári bevezetése óta már több mint 131 ezer családnak segített háza, lakása, esetleg kertje rendbetételéhez. A munkálatok költségei után akár hárommillió forintot lehet visszaigényelni, de a családok háromszázalékos kamatozású otthonfelújítási kölcsönt is igénybe vehetnek ehhez hatmillió forintos összeghatárig.

2019 júliusa óta elérhető az autóvásárlási támogatás is, amelynek segítségével három- vagy többgyermekes családok legfeljebb két és fél millió forintot kaphatnak új, legalább hétszemélyes gépjármű vásárlásához.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az eredetileg idén június 30-án lejáró falusi csok igénylési határidejét december 31-ig meghosszabbítja a kormány, így további fél évig elérhető lesz az érintett 2678 településen.

A falusi csok már egy gyermekkel is igényelhető, de három meglévő vagy tervezett gyermek esetén akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió forint kedvezményes hitellehetőséget jelent.

Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

2022. június 08. 11:41
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...