Totális cenzúra az Eötvösben, a diákok nem beszélhetnek a vesztegetési botrányról

Tilos a véleménynyilvánítás: az Eötvös József Gimnázium hivatalos Facebook-oldalán, és az iskola volt diákjainak Facebook-csoportjában folyamatosan törlik azokat a hozzászólásokat és bejegyzéseket, melyek akár csak megemlítik a vesztegetési botrányt vagy kérdéseket tesznek fel azzal kapcsolatban, hogy kenőpénzért vettek fel diákokat a budapesti elit iskolába - írta meg a Metropol.

Miután folyamatosan érkeztek a kritikus vagy kényes kérdéseket feszegető kommentek - többen kijelentették, hogy már évek óta nyílt titok volt az iskolában, hogy pénzért is be lehet jutni, mások közölték, ma már szégyellik, hogy egyáltalán ide jártak – váratlanul teljesen kikapcsolták a hozzászólási lehetőséget.

Fotó: Eötvös József Gimnázium hivatalos Facebook-oldala

Az iskola öregdiákjainak csoportjában pedig közölték, hogy tilossá vált a témában bármit posztolni!

Már a rendőrség is nyomoz

Az Eötvös József Gimnázium botránya múlt héten robbant ki, miután egy, a Metropolhoz eljuttatott hangfelvételből az derült ki, hogy a budapesti elit gimnázium igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor fenntart iskolai helyeket arra, hogy az írásbelit elbukó pénzes szülők gyerekei is felvételt nyerjenek, minimum félmilliós kenőpénz befizetésével. A hangfelvételen Kálmán Gábor arról is beszél, hogy a korrupt rendszert már 26 éve üzemeltetik, és többek között olyan pénzes szülők gyermekei nyertek már felvételt kenőpénzért, mint a Spar vezérigazgatójának a lánya, vagy Demján Sándor unokája.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-Főkapitányság vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, melynek keretében vizsgálják a Metropolhoz eljuttatott hangfelvétel tartalmát is.

Betiltották a témát

A botrányos hangfelvétel azonnal lavinát indított el, a neten rövid idő alatt több ezren megosztották. Többen az Eötvös Facebook-csoportjában is arról írtak, hogy csak most döbbentek rá, miért tapasztaltak furcsaságokat a felvételijük körül. Az iskola hivatalos Facebook-oldala és az öregdiákok csoportja fejvesztve kezdte el törölni az ehhez hasonló kommenteket, sőt, a csoport adminja nyíltan be is ismerte, hogy tiltja a hozzászólásokat.

Egy idő után feladták a küzdelmet, és nemes egyszerűséggel kikapcsolták a kommentelési lehetőséget azoknak, akik nem a csoport tagjai. Aztán később még tovább mentek és az egész témát betiltották:

„Új csoport szabály lépett életbe. A Metropol-Eötvös ügy a csoportban nem kívánatos tartalomként tiltásra került, az ilyen posztok és kommentek törlésre kerülnek” – közölte az admin.

Csak a nekik tetsző vélemény maradhat

Nem jártak el másként az Eötvös József Gimnázium hivatalos Facebook-oldalán sem, ahol pénteken este egy nyilatkozatot tettek közzé, amiben voltaképpen elismerik, hogy felvételi nélkül vettek fel diákokat, bár az anyagi ellenszolgáltatás vádját tagadják. A közlemény megjelenése után rövid ideig hozzá lehetett szólni a bejegyzéshez, ám ezt a lehetőséget rövid időn belül szintén kikapcsolták, majd az egyet nem értő kommenteket törölték, mindössze kettő, az iskolát és az igazgatót támogató hozzászólást hagytak meg, nyilvánvalóan a szólásszabadság jegyében.


Az iskola egy volt diákja, egy ügyvéd is kifogásolta a cenzúrát, és a vesztegetési botránnyal foglalkozó médiumok és kommentelők kritizálását is elítélte.

2023. január 30. 17:17
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...