Tökéletes betörésnek indult, csak a kamerát felejtették el

Az újpesti rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik egy fővárosi IV. kerületi cég irodájából loptak el félmillió forintot.

A IV. Kerületi Rendőrkapitányság még tavaly rendelt el nyomozást lopás miatt, ugyanis 2021. szeptember 29-én egy férfi bement egy újpesti cég irodájába, ahonnan több mint félmillió forintot lopott el. A nyomozók megállapították, hogy a lopásban négyen vettek részt, egyikük a cég alkalmazottja volt, így az elkövetők nem véletlenül mozogtak otthonosan a helyszínen.

Az egyik férfi az irodai szekrény ajtaját kiszakította és kivette a zsákmányt, míg két társa az autóban várta és a környéket figyelte.


A biztonsági kamera azonban minden mozdulatukat rögzítette. ​Az újpesti rendőrök azonosítottak, majd január 5-én és 6-án elfogtak négy elkövetőből hármat, negyedik társuk pedig néhány nappal később a IV. Kerületi Rendőrkapitányságon önként jelent meg.

A négy férfit lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, mindannyian szabadlábon védekeznek.​

2022. január 16. 08:10
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
HORRORBALESETEK - Hárman haltak meg balesetekben az elmúlt 24 órában. Demecsernél versenyzett két sofőr, egyikük nek...
Ahogy nő, egyre vörösebb lesz majd a Miskolci Állatkertben született örvös mangábé kölyök bundája, a kicsit most mut...
Már a mentők sem tudták megmenteni.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...