Több mint 165 milliót csalt ki egy pofátlanul hazug családi banda

Befejezték az érdi nyomozók annak a csalássorozatra szakosodott bandának az ügyében folytatott nyomozást, melynek tagjai családi házak megépítésére kötöttek szerződéseket, ám a teljesítés eleve nem állt szándékukban: 165 874 336 forint kárt okoztak.

Sorra érkeztek csalásról szóló bejelentések 2019 áprilisától. Bár a helyszínek eltértek, a tartalom és az építési vállalkozó nem. A megbízók otthont szerettek volna maguknak, ezért egy megbízhatónak vélt kivitelezőt kerestek. Egy idő után azonban rá kellett döbbenniük: a munka nem az egyesség szerint haladt. Se beköltözni nem tudtak, se a pénzüket nem kapták vissza – közölte a rendőrség.

Az érdi nyomozók iratok, cégkivonatok, banki szerződések, pénzátutalási dokumentációk, építésügyi iratok, földhivatali tulajdonlapok, vállalkozói szerződések, megbízási szerződések, teljesítésigazolások, pénzátvételi igazolások, szakértői vélemények garmadáját gyűjtötték be. A neheze nem ez volt, hanem az utána következő elemzői, értékelői munka.

A csalássorozattal összefüggésbe hozott, 54 éves, tárnoki, idősebb M. Istvánt, 30 éves, biatorbágyi fiát, annak 32 éves élettársát, R. Barbarát, valamint H.-né M. Györgyit, aki építész tervezőként vett részt a „projektben”, valamint a 35 éves érdi építőipari vállalkozót, R. Gergelyt 2021 márciusában fogták el. A gyakorlatilag családi vállalkozásként működő, két – felszámolásuk után egy harmadik – cég mögé bújó apát, valamint fiát a bíróság letartóztatta. Majd egy későbbi döntés értelmében a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést bűnügyi felügyeletre enyhítették.

A nyomozók felszínre hozták: 2017. június és 2019. november között idősebb M. István és fia építőipari vállalkozás keretében családi házak teljes körű kivitelezésére kötöttek többmilliós szerződéseket. A gond a kitalált és felépített projekttel „csak” annyi volt, hogy az építőipari tevékenységhez sem megfelelő szakértelemmel, sem anyagi hátérrel, sem munkaeszközökkel nem rendelkeztek, a szerződésszerű teljesítés eszük ágában sem volt. Úgy kötöttek érdi építési telkeken új családi házak megépítésére vonatkozó szerződéseket, illetve úgy ígérték az építkezések kivitelezését rövid határidővel, az aktuális piaci ár alatti vállalási összegért, hogy eleve nem állt szándékukban a teljesítés, illetve a vállaltakra nem is volt reális lehetőségük.

Közel negyedszáz embert semmiztek ki és csaptak be, áldozataiknak 165 874 336 forint kárt okoztak.

Az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta is bűnügyi felügyeletben lévő M. István, fia, illetve a szabadlábon védekező R. Barbara és H.-né M. Györgyi ellen a többrendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének, többrendbeli, hamis magánokirat felhasználása vétségének, ötödik, más ügyből jogerős szabadságvesztését töltő társukkal, R. Gergellyel szemben egyrendbeli, jelentős kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.


Az iratok átadása, elszállítása nem volt hétköznapi. A 164 centis, filigrán vizsgáló mellett tornyosuló, közel 80 kilós „hegyet” kellett eljuttatni az ügyészségre. A főtörzszászlós 1491 napon keresztül gyarapította az akta tartalmát. Minden bizonyítékot össze kellett szednie a gyanú erősítéséhez és a vádképességhez. Munkáját Pest vármegye rendőrfőkapitánya dicsérettel és jutalommal ismerte el.

Fotók: police.hu

2023. július 03. 14:01
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...
Több ember életét is veszélyeztette amikor a tilos jelzés ellenére sínekre hajtott egy nő Kisteleknél. Az érkező von...