Tízmillió éves vulkánkitörést azonosítottak Észak-Magyarországon

Tízmillió éves, hatalmas robbanással járó vulkánkitörést azonosított egy nemzetközi kutatócsoport Észak-Magyarországon - közölte a kutatás eredményeit kommunikáló cég hétfőn az MTI-vel.

A kutatást Karátson Dávid egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természetföldrajzi Tanszékének vezetője irányította, és öt ország tudósai vettek benne részt. Eredményeik a Nature Scientific Reports című folyóiratban jelentek meg július elején.

A kutatás alapján a 13,06 millió évvel ezelőtti, négy fázisból álló hatalmas kitörés több mint 3000 négyzetkilométeren, a Mátra keleti peremétől a Bükkön át a Tokaji-hegységig vizsgálható. 

A Tarnaszentmária Dobi-oldal lelőhelyről elnevezett "Dobi kitörés" egy tízmillió évig fennállt beltenger, a Paratethys sekélyebb, partközeli vizeiből robbant ki, amit egyebek mellett a tufaanyagban található foraminiferák (likacsoshéjúak: tengeri egysejtűek vázmaradványai) igazolnak.

A kutatók a kirobbant anyag térfogatát legalább 200 köbkilométernyire becsülik, amely alapján rendkívüli méretű (a robbanásos kitörések skáláján VEI 7-es) kitörés rekonstruálható - írták.

A kép illusztráció: Shutterstock

A tengervíz és a magma kölcsönhatása mintegy "porította" a magmát (freatomagmás kitörés), így a centiméteres vagy akár deciméteres horzsakövek mellett a kirobbant anyag zöme finom portufa volt. Kémiai összetétele arra utal, hogy a hatalmas mennyiségű magma több külön magmaforrásból származott.

A vizsgálat szerint a tenger alól történt kirobbanás ellenére a hatalmas térfogatú tufaanyag zömmel szárazföldön rakódott le, mert a terepen megfigyelhető alsó határrétegben növénymaradványok, szárak, levelek, szenesedett fatörzsek találhatók, melyek az egykori élővilágot jellemzik. 

A Dobi kitörés - híres társához, Ipolytarnóchoz hasonlóan - pillanatszerűen konzerválta a korabeli őskörnyezetet. A folytatódó kutatás alapján az prognosztizálható, hogy az Észak-Magyarországon ilyen részletességgel még nem vizsgált vulkanizmus megismerése akár több ilyen "Ipolytarnócot" tár majd fel - közölték.

2025. július 07. 13:15
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family
Alkalmi kapcsolatot kereső férfiak bizarr találkái zajlanak a Népligetben. Évek óta tartó probléma ez, ami csak egyr...
family