Tintásan indult munícióért a debreceni „parkolóművész”, tört-zúzott, majd feladta

Nem akart kárt okozni senkinek - mondta.

Már finoman szólva sem volt józan egy 68 éves sofőr, mikor úgy döntött, beszerez egy kis sörutánpótlást egy közeli üzletben.

A férfinek nem akart kijönni sehogy sem a lépés, állapotának köszönhetően két autónak is nekiütközött az egyik debreceni lakótelepen, majd, mikor már a harmadik kocsit kozmetikázta át, belátta, ami nem megy, azt nem érdemes erőltetni.

Szemtanúk értesítették a rendőrséget a sofőr pusztító akciójáról. Az egyenruhások éppen időben érkeztek ki a helyszínre, hiszen emberük még egy biztonságos parkolást próbált kivitelezni.

Fotó: police.hu

Igazoltatták a férfit, így kiderült, jogosítványa közel egy éve lejárt, az alkoholszonda pedig már nem tudott meglepetést okozni a rendőröknek. A „parkolóművész” beismerte, hogy felöntött a garatra, mielőtt kocsiba ült, ugyanakkor azt is elmondta, nem akart senkinek kárt okozni.

Elfogták és előállították őt, és ittas vezetés miatt indítottak vele szemben eljárást – számolt be a police.hu kedden.

2023. június 20. 18:48
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...