Tánc, zene és virágtenger – így bűvölte el az országot a debreceni virágkarnevál

Tizenkét, több százezer élő és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi és több száz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az ötvenkilencedik alkalommal megrendezett virágkarneválon.

A hagyományos Nagytemplom előtti kenyérszentelés, az élményfutás és az oldtimerek felvonulását követően a karneváli menet élén ezúttal is a Szent Koronát ábrázoló kompozíció haladt, majd sorra vonultak el a mobil lelátók közönsége és az utcákat megtöltő közönség előtt a virágkocsik, köztük a művészeti csoportokkal.

A Nagyvárad és Debrecen együttműködésében készült Tükrünk a világra: hagyomány és megújulás című virágkocsi a szecesszió szellemiségét és formavilágát ünnepli, a kompozíción egy kecses hattyúpár, a szecesszió ikonikus állata jelent meg. A Teva gyógyszergyár virágkocsija a mentősök, és azok előtt tisztelgett, akik nap mint nap életeket mentenek. A virágkocsi a karnevál eddigi történetének egyik legmagasabb kompozíciója, amelynek különlegessége volt a virágpillangó hatalmas szárnyainak kitárása.

A Magyar Posta egy mitológiai jelenettel, Héliosz megjelenítésével fejezte ki köszönetét a hozzájuk bizalommal forduló ügyfeleknek, és a munkájukat egész évben kitartóan végző munkatársaiknak. A 17 éves Fórum Debrecen bevásárlóközpont Batman bevetésen batmobiljával a Batman akcióban című interaktív kiállításra invitálta az érdeklődőket, a BMW Group Gyár Debrecen elektromos virágkocsija egy tehetségszínpadot jelenített meg, amelyen a hagyomány találkozott az innovációval. Utóbbi installáció hat, virággal díszített elemét a cég a helyi közösség számára ajánlotta fel, így a műalkotás egyes részei tovább élnek majd debreceni közösségi terekben. A BMW gyár duális képzésében tanuló diákok, a dolgozók, valamint a gyárban táborozók gyermekei is részt vettek a virágkarneváli felkészülésben.

Egyedülálló virágkocsival vett részt a karneválon az idén fennállásának 25. évét ünneplő Debreceni Vagyonkezelő Zrt.: a virágkocsi kilenc méhecskéje a holding tagvállalatait jelképezi, amelyek nap mint nap a város működéséért dolgoznak. A méhkaptár, amely köré a méhecskék gyűlnek, Debrecent szimbolizálta. Az idén 10 éves Debreceni Szakképzési Centrum virágkocsija a holnap arcát megmutató tükör: az a jövőkép jelent meg rajta, amelyet a szakképzés, az innováció, a modern technológia és az önmegvalósítás lehetősége hozhat el - jelezték a kocsi megálmodói.

A Richter Gedeon Nyrt. idei kompozíciója azok előtt a bátor nők előtt tisztelgett, akik közösséget formáltak, és 1905-ben Debrecen első mentőautójára gyűjtöttek.


A CATL debreceni akkumulátorgyár virágkocsijának ötlete a kínai kultúrából merített: a kínai mitológiában a "feng-huang", azaz kínai főnix a béke és a felvirágzás jelképe. Úgy tartják, hogy a madár csak a legnagyobb békével és jóléttel vagy boldogsággal megáldott helyeken jelenik meg. A madarat és csibéjét bemutató virágkocsival a vállalat Debrecen előtt is tisztelgett, ugyanis a főnix a város újjászületésének szimbóluma.

Az időn és elemeken átívelő utazást szimbolizáló, "a hajnal sóhajától a holdfény ringásáig" tartó folyamatot megjelenítő kompozíció után a karneválok történetének első közösségi virágkocsija zárta a felvonulást.

Az Ölelés ereje nevű kompozíció különleges közösségi virágkocsi, amely az idei karnevál egyik legmeghatóbb üzenetét hordozta: az összefogás és az egymás iránti felelősségvállalás erejét - mondta el Dobos Zita, a Főnix rendezvényszervező igazgatója az MTI-nek. Kiemelte: a virágkompozíció nem egy intézmény vagy vállalat nevében készült, a kocsi Debrecen város lakóinak közös alkotása.

A felvonulást megelőző napokban a debreceniek saját kezűleg helyezhettek fel egy-egy virágot a kompozícióra. A díszítéshez 240 cserepes virágot is örökbe lehetett fogadni, ezek a növények gondos debreceni kezekben nevelkedtek, hogy végül méltó díszei lehessenek a felvonulásnak

- közölte.

A virágkocsikat hazai és külföldi művészeti csoportok kísérték. A huszonhárom magyar együttes mellett német, török, olasz, spanyol, francia, szerb, kínai, brazil és görög tánccsoportok színesítették a felvonulást. Az idén is megtartják az éjszakai felvonulást: a Szent Anna utcától a Kossuth térig vonulnak majd a művészeti csoportok és a virágkocsik esti kivilágításban. A Debreceni Egyetem központi épülete előtti téren pedig a Magyarország jellegzetes kertjeit bemutató installációk között sétálhatnak az érdeklődők.

Az augusztus 20-ai eseményeket megelőző karneváli héten mintegy 350 programmal várták a szervezők az érdeklődőket, óvatos becslések szerint a karnevállal együtt csaknem 300 ezren keresték fel ezeket a rendezvényeket

- mondta Dobos Zita, megjegyezve, hogy ezúttal is nagy sikert aratott a Galiba gyermekfesztivál.

A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteket tartottak, augusztus 20-án este a Halott Pénz zenekarral ünnepelhet együtt a debreceni virágkarnevál közönsége.

2025. augusztus 20. 18:18
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
MEGDÖBBENTŐ - Anyja végezhetett a Nagydorogon megölt csecsemővel. A 25 éves nő azt állítja, rosszul lett és mire mag...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek dél
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek reggel