Szijjártó Péter: Magyarország is hozzájárulhat a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításához

Őszinte politikájával Magyarország is segíthet a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításában, ezáltal pedig a konnektivitás időszakának felépítésében a világ ismételt blokkosodása helyett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Berlini Globális Párbeszéd panelbeszélgetésén mindenekelőtt leszögezte, hogy hazánk a világ blokkokra osztásán alapuló előző világrend vesztesei között volt, s ezzel negyven évet veszített, Magyarországot ezért rendkívüli aggodalommal töltik el az utóbbi évek globális fejleményei.

Ezért legfőbb célunk most hozzájárulni azon nemzetközi erőfeszítésekez, amelyek célja a világ ismételt blokkosodásának megelőzése

- hangsúlyozta.

Kifejtette, hogy a magyar kormány ehelyett a konnektivitásban lenne érdekelt, és ennek kapcsán sérelmezte, hogy egyes nagyhatalmak még csak tárgyalni sem hajlandók egymással napjainkban.

A miniszter kiemelte, hogy a kis államok is a nagyhatalmak segítségére lehetnek abban, hogy képesek legyenek hidakat építeni egymás között.


Kockázatnak nevezte az amerikai-orosz tárgyalásképtelenséget és az amerikai-kínai kereskedelmi háború lehetőségét.

Kitért az őszinteség fontosságára, és arról számolt be, hogy az európai uniós külügyi tanács ülései előtt gyakran biztosítják támogatásukról kollégái titokban, de ezt a hazai politikai helyzetük miatt nem tudják nyíltan felvállalni. Ezt példaként hozva fel úgy vélekedett, hogy "a legnagyobb luxus a politikai stabilitás", hiszen a magyar kormány is ennek köszönhetően "tudja azt tenni, amit mond, valamint azt mondani, amit tesz".

És ha ez így marad, akkor úgy gondolom, hogy segítségére lehetünk a nagyhatalmaknak is abban, hogy újraindítsák egymással a kommunikációt, és ennek alapján felépülhessen a konnektivitás időszaka

- összegzett.

Szijjártó Péter rendkívül sikeresnek minősítette az arra irányuló magyar stratégiát, hogy hazánk fontos találkozási pontjává váljon a keleti és a nyugati vállalatoknak. Emlékeztetett, hogy Magyarország a világ azon három országa között van, ahol mára mind a három német prémium autómárka gyártási bázissal rendelkezik, s ezzel párhuzamosan a tíz legnagyobb keleti elektromosakkumulátor-gyártója közül öt is a letelepedés mellett döntött, méghozzá elsősorban az erős német jelenlét miatt.

Amit Magyarországon elértünk, az egy Berlin-Peking-Szöul kereskedelmi és gazdasági együttműködési zóna magyarországi központtal

- fogalmazott.

Szavai szerint ezért is érthetetlen, hogy német kollégája miként is gondolná az EU és Kína gazdaságának szétválasztását, az úgynevezett "kockázatmentesítést", miközben a német cégek erősen támaszkodnak keleti beszállítóikra, és emiatt rendre ezek beruházásainak ösztönzésére buzdítják Magyarországot is.

A miniszter a magyar gazdasági sikereket is érintette, beszélt a teljes foglalkoztatottság eléréséről, egymillió új munkahely teremtéséről 2010 óta, Európa legalacsonyabb egykulcsos adóinak bevezetéséről, illetve arról, hogy 2014 óta minden egyes évben megdőlt a beruházási rekord Magyarországon.

Forrás: MTI

2024. október 01. 12:52
Meghalt egy férfi kútásás közben, buldózerrel szabadították ki a holttestet
Három egységet is riasztottak, de már hiába.
Céltáblának használtak egy macskát, bestiális állatkínzásról készültek fotók
Még a röntgenkép is hátborzongató.
Dráma a Balatonon: Egy hajóról többen a vízbe estek
A vízirendőröket is értesítették.
Tovább növekedett a halálos áldozatok száma az Egyesült Államok hurrikán és árvíz sújtotta államaiban
Megközelítette a százat.
Lezuhant egy katonai helikopter Kolumbiában, többen meghaltak
A gépet egy kiterjedt kutatóakció nyomán sikerült csak megtalálni.
Közbeszerzési bírságot kapott az Integritás Hatóság
A New Land Media jogorvoslati kérelmére megsemmisíti a hatóság által lefolytatott kommunikációs közbeszerzést.
Melyik páros a legszimpatikusabb az idei Ázsia Expresszben?
Szavazzon kedvenceire!
Tények délben teljes adás, 2024. október 1., kedd
BÖRTÖN - Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség a brutális karateedzőre, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki...
Fátyolfelhők szűrik a napsütést nyugat felől
időjárás-jelentés, 2024. október 1., kedd, dél
Agyonverte barátját, miután megvette élettársát a tömörkényi gyilkos
Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2021 tavaszán 3,5 millió f...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.